
Aggasztó időjárás-jelentés: Sajnos ezt sem ússzuk meg
Egy fuvarozási cég képviselője tett feljelentést a rendőrségen arról, hogy az egyik tehervonatról eltűnt két nagyértékű hűtőszekrény szeptember 5-én. Mint kiderült, a vonat a hajdúhadházi állomáson vesztegelt forgalmi okok miatt, az elkövetők pedig ezt használták ki és leemelték a hűtőket az egyik vasúti kocsiról – közölte a rendőrség.
A nyomozók részletes adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, majd a látókörükbe került egy helyi lakos, akit kapcsolatba lehetett hozni a bűncselekmény elkövetésével.

Fotó: police.hu
A 39 éves férfi csütörtökön gyanúsítotti kihallgatásán beismerő vallomást tett és azt is elárulta, hogy gyorsan továbbadott a hűtőkön. A beszerzett információkat követve a rendőrök a nyomára akadtak a műszaki cikkeknek.
A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a gyanúsítottal szemben. A férfi társainak beazonosítása folyamatban van.

Aggasztó időjárás-jelentés: Sajnos ezt sem ússzuk meg

Itt az ítélet: ennyit kapott a német, queer antifa, aki Budapesten vert agyba-főbe magyarokat

Elképesztő képsorok: Ez történt a Balatonnal pár nap alatt

Mérgezés miatt hívták vissza egy népszerű boltlánc termékét

Rémálom egy családi ház udvarán - versenyt futottak az idővel Terényben

Felmérés bizonyítja: fontos mutatóban produkál egyre kiválóbb számokat Magyarország

Fehérbe borult az ország – lenyűgöző képek érkeztek

Fehérbe borult a Liszt Ferenc reptér - Megszólalt a Budapest Airport

Összeveszett testvérével, ezért felgyújtotta a lakrészét, amiben aludt

Furgonnal ütközött, majd szörnyethalt egy autós Nyárlőrincnél

Nyomozónak adta ki magát, 4 milliót csalt ki egy 81 éves nőtől

A napokban érkeznek a megemelt fizetések - több millió munkavállaló és gyermekes család kap magasabb összeget