
Halálos kamionbaleset történt Törökszentmiklósnál
A Kecskeméti Járásbíróság korábban harminc napra letartóztatta Till Tamás gyilkosát, a másodfokon eljáró Kecskeméti Törvényszék pedig csütörtökön helyben hagyta az elsőfokon született döntést, így F. János nem kerül szabadlábra – értesült a Magyar Nemzet.
A férfi letartóztatását a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség aljas indokból, különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt indítványozta.

Fotó: Tények archív
F. János 24 év után tanúként ismerte be, hogy 2000. május 28-án megölte a 11 éves Till Tamást. A kisfiú bajai otthonából indult el lovagolni a hozzájuk közeli vadasparkba, de nyoma veszett, végül 2024. augusztus 1-jén jelentette be a rendőrség, hogy megtalálták a gyerek maradványait.
Az elkövetőt először elengedték, mert a hatóságok szerint, mivel fiatalkorú volt tette idején, a büntethetősége 15 év után elévült. Az ügyészség végül ellentétes álláspontra helyezkedett, ezért a férfit később elfogták, az Országgyűlés pedig törvényt módosított az ügy hatására, így ezentúl az emberölés semmiképpen sem évülhet el.
Kapcsolódó tartalmak:
"Kinézem belőle, hogy ő az elkövető"
Exkluzív interjút adott Till Tamás édesanyja: „Nagyon reméljük, hogy ez nem marad büntetlenül”
Több elásott holttestről is tud, állítja Till Tamás gyilkosa

Halálos kamionbaleset történt Törökszentmiklósnál

Rákkeltő anyaggal szennyezett terméket hívnak vissza a boltokból

Újabb fordulat az ecsegi testvérgyilkosság ügyében, megszólalt a rendőrség

Nem hívtak segítséget barátai, az utcán heverve halt meg egy férfi Makón

Eszeveszett tombolásba kezdett egy férfi, a sorompók sem állították meg - videóval

Viperával támadtak meg egy kocsmárost, lesben állva estek neki

Súlyosan megsérült két balesetnél segítő rendőr a 8-as úton

Tragikus tűzeset Mezőkövesden, egy ember meghalt

Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között

Digitális Állampolgár mobilalkalmazás: már a használt autók adásvételét is lehet intézni

Magánéleti okokból lehetett öngyilkos a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltje

Budapesten rendezik meg az 1. Patrióta Nagygyűlést március 23-án