Dől az olaj Vecsésen a földből, elkezdődött a próbakitermelés - fotók

A Mol jövőre 40 milliárd forintot költ kőolaj- és földgázkutatásokra Magyarországon - mondta Homonnay Ádám, a Mol kutatási és termelési igazgatója Vecsésen, a társaság Vecsés-2 olajkútjánál, ahol november 11-én kezdődött a próbatermelés.

A Mol egy hete jelentette be, hogy jelentős mennyiségű kőolajat talált Vecsés határában, 2100 méter mélyen, miután a júliusban elkezdett kutatóforrások sikerrel zárultak. A vecsési kutat november 11-én állították működésbe, a 2 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően mára naponta 100 köbméternyi (csaknem 600 hordónyi) olaj kitermelése zajlik, amelyet naponta tartálykocsikkal, a várost elkerülve szállítanak a százhalombattai Dunai Finomítóba.


A próbatermelés a Mol 100 százalékos leánycégének, a Geoinform közreműködésével zajlik. A Mol 2015-ben szerzett koncessziót a vecsési mezőre és egészen 2024-ig végezhet kutatásokat a területen - mondta Homonnay Ádám, hozzátéve, hogy jelenleg "információszerző rétegvizsgálat" zajlik, amelyet további vizsgálatok és fúrások követnek. Elmondta, hogy várakozásaik szerint a készletek 15 évig biztosíthatják a kút működését, amely mintegy 30 kilométerre fekszik a legnagyobb kitermelő helytől. A Tóalmas-1 kúton napi 160 köbméter olajat hoz felszínre a Mol. A társaság 2023-as terveiben 40 milliárd forintot különítettek el földgáz és kőolajmezők feltárására, ebben a működtetési költségek nem szerepelnek - mondta a Mol kutatási és termelési igazgatója.


Homonnay Ádám arról is beszélt, hogy a vecsési kőolaj kiváló minőségű, nagy sűrűségű, 35-36 Celsius-fokon szilárd olajat nyernek ki rétegnyomással, és mivel az olajnak nincs gáztaralma, a termelésnek minimális a környezeti terhelése.

Szlahó Csaba, Vecsés polgármestere az MTI kérdésére közölte, hogy a város hosszú távon számol a Mol által fizetett iparűzési adóval, amely évente 15-20 millió forintot érhet el. A sajtóbejáráson elhangzott, hogy a Mol biztosítja az ország olajellátásának 10 százalékát, a vecsési kút a cég belföldi termelését 10 százalékkal, az ország teljes termelését 5 százalékkal növeli. A Mol korábban közölte, hogy a következő öt évben 200 milliárd forintot szán olaj- és gázkutatása fellendítésére. Ennek közel 60-65 százaléka földgáz, 20-25 százalék kőolaj célú, a maradék pedig az infrastruktúra biztonságos fenntartását, pótlását szolgálja.

Forrás: MTI/fotók: MTI/Szigetváry Zsolt

2022. november 28. 18:30
Sűrű programról számolt be pénteken Orbán Viktor: Abu Dhabiban interjúkat és tárgyalásokat folytatott, majd Dohában ...
Ruszin-Szendi Romulusz egykori vezérkari főnököt volt helyettese, Pintér Ferenc ezredes leplezte le: nepotizmussal, ...
Két MÁV-alkalmazott, egy jegyvizsgáló és egy pénztáros sérült meg könnyebben, amikor kisiklott a Vácról Balassagyarm...
Az Európai Unióban a lakosság 23 százaléka fűtési nehézségekkel küzd és a magyarhoz képest 3-4-5-szörös energiaárak ...
Donald Trump amerikai elnök jelentette be, hogy „nagy bizonyossággal” elfogtak egy gyanúsítottat Charlie Kirk meggyi...
PUSZTÍTÓ - Ketten meghaltak egy háztűzben Balatonfüreden, felrobbant két gázpalack is, az épület teteje beomlott. Az...
Szoboszlai Dominik Arsenal elleni gólja bejárta a világot, sőt a Liverpool szurkolói a hónap góljának is megválaszto...
family
Csak úgy repkednek a puszik a Miss Universe Hungary lipóti felkészítőtáborának próbatermében, ahol az idei mezőny tí...
family
Idén szeptemberben már harmadik alkalommal indult el az életmódprogram, melynek célja, hogy több mozgást vigyen a ta...
family
Házat, lakást vásárol most mindenki, szó szerint licitharc dúl az ingatlanokért! A sztárok is küzdenek, mutatjuk, ho...
family