
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A Budapesti Autósok Közössége tette közzé csütörtökön azt a hihetetlen felvételt, amelyen egy ámokfutó többszörös karambolt okozott, miközben folyamatosan áttért a szembesávba.
A nem mindennapi jelenetet kedd este rögzítette egy fedélzeti kamera Rákospalotán, melynek során az elvetemült sofőr 5 autóval is ütközött.
Információk szerint a türelmetlen férfi egy lopott Toyotát vezetett, aki először frontálisan belement egy Hondába, majd a mögötte haladó Passatba.
Ezután tolatni kezdett, majd padlógázzal szándékosan – miközben már álltam – frontálisan nekem jött
– írta a videó beküldője.
Az ámokfutó ezt követően megpróbált továbbhajtani, azonban a sorban következő furgonba és egy másik autóba szintén belecsapódott, csak ezután tudott elmenekülni a helyszínről.
Végül két szemtanúnak sikerült megállítania a férfit, akit a rendőrök bevittek.
A vétkes sofőr ellen büntetőeljárás fog indulni, feltehetően módosult tudatállapotban volt.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen