
Mérgezés miatt hívták vissza egy népszerű boltlánc termékét
Nemrég egy férfi időpontot kapott kontrollvizsgálatra, mivel urológiai problémákkal küzdött – írta vasárnap az Országos Mentőszolgálat hivatalos Facebook-oldalán.
Az orvosi vizsgálat napján azonban a férfi úgy gondolta, hogy neki könnyebb lenne, ha a mentők szállítanák kórházba, ezért nagy fájdalmakra panaszkodva kihívta őket, holott egyedül is meg tudta volna oldani a bejutást.
Mint kiderült, a 60 év körüli férfi tisztában volt vele, hogy az egységeket csak sürgős esetben szabad riasztani, ezért eltitkolta előlük a lefoglalt időpontot.
A mentősök a helyszínre érve megvizsgálták a beteget, majd kórházba akarták vinni, azonban kiderült, hogy a legközelebbi sürgősségi osztály nem abban az egészségügyi intézményben található, ahová a férfi urológiai időpontja szól.
A beteg ekkor kénytelen volt bevallani, hogy miért telefonált valójában és még ezek után is próbálta meggyőzni a szakembereket, hogy vigyék el.
Az életmentők ugyan örültek, hogy szó sincs életveszélyről, de elmagyarázták, hogy ezt nem tehetik meg, hiszen máshol sokkal nagyobb szükség lehet rájuk.
A csalódott férfi végül elismerte, hogy hibázott és bocsánatot kért, majd útjára engedte a mentőket, akik tovább siettek egy sérült idős nőhöz.

Mérgezés miatt hívták vissza egy népszerű boltlánc termékét

Rémálom egy családi ház udvarán - versenyt futottak az idővel Terényben

Felmérés bizonyítja: fontos mutatóban produkál egyre kiválóbb számokat Magyarország

Fehérbe borult az ország – lenyűgöző képek érkeztek

Fehérbe borult a Liszt Ferenc reptér - Megszólalt a Budapest Airport

Összeveszett testvérével, ezért felgyújtotta a lakrészét, amiben aludt

Furgonnal ütközött, majd szörnyethalt egy autós Nyárlőrincnél

Nyomozónak adta ki magát, 4 milliót csalt ki egy 81 éves nőtől

A napokban érkeznek a megemelt fizetések - több millió munkavállaló és gyermekes család kap magasabb összeget

Kinyitotta a csomagot, és ellopott 1,5 milliót a berettyóújfalui postás

Zebrán és járdán akart gázolni egy nő Győrben

Videóhívásban közvetítette tacskói bántalmazását, súlyos büntetés vár rá