
Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján
Rókák borzolják a kedélyeket Sárváron, a helyzet pedig már annyira komoly, hogy a városvezetés is foglalkozik az üggyel.
Az önkormányzat több lakossági bejelentést is kapott, ezért felvette a kapcsolatot a Vas Vármegyei Vadászkamarával, illetve több környékbeli vadásztársasággal is, amelynek munkatársai rókacsapdákat fognak kihelyezni, a befogott állatokat pedig elszállítják – derül ki a város hivatalos Facebook-oldalán a minap megjelent bejegyzésből.
Kérték, amennyiben bárkinek tudomása van a környéken kószáló rókákról, jelezze e-mailben, telefonon, vagy akár hozzászólás formájában. El is kezdtek azonnal záporozni a kommentek, a helyiek szerint a Déva utcán és a Petőfi-lakótelepen túl a Gárdonyi utcában, a Széchenyi utcában, egy Alkotmány utcai játszótérnél, egy helyi kocsma előtt, de még a Csónakázó-tó mellett is feltűntek példányok az elmúlt időszakban.
Figyelmeztették egyúttal a lakosságot, hogy ha egy róka nappal is közel merészkedik minden félelem nélkül az emberhez, hagyja magát akár megfogni is, embert és házállatot támad meg, esetleg görcsroham, bénulás jelei mutatkoznak rajta, minden bizonnyal veszett.
Címlapfotó: Sárvár Lendületben Facebook-oldal

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján

Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK

Ne egye meg senki - kedvelt rágcsát hívtak vissza a boltokból

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!

Három balesetet is okozott a mezítláb menekülő részeg cserbenhagyó

Biciklist gázoltak halálra Kecelnél, két autó ütközött

Tragédiában halt meg egy nő Szenteste hajnalán Hajdúszováton

Egy öt kilogrammos harcsa utazott egy budapesti villamoson

Van, ahol van esély a fehér karácsonyra Magyarországon

Aknafedő alatt ért véget az ózdi tolvaj karrierje

Üldözés közben gázolt halálra egy biciklist egy drogos ámokfutó Győrnél

Holttestet talált Tokajnál egy kiránduló