
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Kéz és lábbilincsben vitték a tárgyalásra a minap a férfit, aki társával otthonában verte halálra azt a kistarcsai férfit, aki befogadta nő ismerősüket. Az áldozat, György egy hajléktalanként élő nőt és párját is engedte beköltözni, ha fizetik a rezsit. A nő viszont részegen barátainak azt mondta, hogy párja és jótevőjük is megverte. A feldühödött ivócimborák ezért előbb a nő élettársát támadták meg, de ő elszaladt és rendőrt hívott. Ezután a ház tulajdonosához mentek, akit addig vertek, amíg nem mozdult. 5 hónappal később halt meg a kórházban, ez két éve történt. Két férfit vádolnak halált okozó testi sértéssel, egyikük a hétfői tárgyaláson azt kérte, engedjék el, mert példásan viselkedik.
A BV intézetben, végig dolgoztam bent, végig a 16 hónap alatt, csak az okleveleim voltak, csak a dicséretek, példás magatartás... kellőképpen tanultam ebből, ezt nagyon megbántam, akkor egy párkapcsolati problémám volt, azért menekültem az italozásba
– mondta a vádlott.
A nő azt vallotta, hogy nem akarta megveretni befogadóját, és az utcára rohant segítségért, illetve sírva könyörgött ismerőseinek, hogy ne verjék tovább. Ezt a bíró olvasta fel.
Beléptem a Gyúró szobájába, akkor a Gyúró vérző orral, és véres ruhával ült a fotelban. Amikor beléptem, láttam, hogy a Ricsi még kettőt ráver ököllel Gyúró fejére
– vallotta korábban a nő.
A férfi nem reagált a vallomásra, tovább bizonygatta, hogy megjavult.
Együttműködtem, úgy látom látszik a változás azért. Teljes mértékben azon voltam végig, azon is leszek, ez így fog maradni. A párkapcsolati problémám megoldódott, piálgatás nem lesz így hétvégente
– tette hozzá a vádlott.
Ügyvédje szerint is elegendő lenne a házi őrizet.
Az ügyész viszont rávilágított, hogy a férfi visszaeső bűnöző, nem először követett el erőszakos bűncselekményt.
A bíró nem hagyta jóvá a házi őrizetet, a férfinek vissza kell mennie a börtönbe, júliusban várható ítélet az ügyben.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen