
Időjárás-jelentés: Nyomasztó előrejelzés érkezett hétvégére
Egy forgalomból kivont autóra figyeltek fel a budapesti rendőrök június 6-án délután a XVIII. kerületi Lakatos úton. Ahogy meglátták a sofőrt az egyenruhások, azonnal felismerték, ugyanistudták, hogy a férfi el van tiltva a vezetéstől – részletezte a police.hu.
A rendőrök próbálták megállítani a kocsit, vezetője azonban felhúzta a nyúlcipőt. Több piros lámpán és záróvonalon áthajtott, és a Sibrik Miklós felüljárón keresztül a kőbányai Új Köztemető felé vette az irányt.
A Kozma utcában a mercedeses ráhajtott sínekre, de nagyjából hatvan méter után el is akadt. A férfi kiugrott a volán mögül, és a sírkerten át futva menekült a nagyjából két kilométerre lévő Rákos vasútállomásig, ahol végül elfogták.
A 41 éves M. Mihályt előállították, majd kihallgatták a rendőrök. Ámokfutását 455 ezer forintos közigazgatási bírsággal és 56 büntetőponttal jutalmazták, illetve eljárásokat indítottak ellene.

Időjárás-jelentés: Nyomasztó előrejelzés érkezett hétvégére

Óriási, 23,6 kilogrammos szörnyet fogtak ki a Balatonból

Orbán Viktor így búcsúzott Chuck Norristól

Most érkezett: Meghalt Zalavári Bálint

Hazatértek a magyar katonák Bagdadból

Csütörtökön térnek haza a magyar katonák az iráni háborús térségből

Halálos kamionbaleset történt Törökszentmiklósnál

Rákkeltő anyaggal szennyezett terméket hívnak vissza a boltokból

Újabb fordulat az ecsegi testvérgyilkosság ügyében, megszólalt a rendőrség

Nem hívtak segítséget barátai, az utcán heverve halt meg egy férfi Makón

Eszeveszett tombolásba kezdett egy férfi, a sorompók sem állították meg - videóval

Viperával támadtak meg egy kocsmárost, lesben állva estek neki