
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Debrecenből Hosszúhátra ment dolgozni autóval két férfi 2022. november 12-én. A munka végeztével visszaindultak a megyeszékhely irányába, útközben pedig az utas megkérte a sofőrt, hogy álljon meg egy 60-as táblánál, ugyanis szüksége lenne üsttetőre a hétvégi disznótorhoz.
Leparkoltak az út szélére, kiszálltak, egyikük az oszlopot fogta, míg másikuk pedig lecsavarozta a táblát – tudta meg a 24.hu pénteken a Debreceni Törvényszék szóvivőjétől. A páros ezután visszaült a kocsiba, és folytatta útját.
Nem túl diszkrét bütykölésüket azonban felvette egy cég biztonsági kamerája, az ott dolgozók látták, mi történik, és értesítették a rendőrséget.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Az egyenruhások telefonon felhívták a két férfit, és felszólították őket, forduljanak vissza a táblával együtt. Végül a helyszínen visszaadták a zsákmányt, sőt, egyikük még vissza is szerelte.
Közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt emelt vádat ellenük az ügyészség még márciusban, a bíróság pedig az egyik férfit 100, bűnsegédjét 80 óra közérdekű munkára ítélte. Egyikük személyi körülményei miatt tárgyalás tartását kérte az ügyben, és szeretné, ha közérdekű munka helyett pénzbüntetést szabnának ki vele szemeben.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen