Defektet kapott, elképesztő, hogy mit csinált utána, végül csúnyán ráfázott

A sofőr megpadkázta a saját autóját, így gondolt egyet, majd leszerelte egy parkoló kocsi kerekét, hogy azzal helyettesítse defektes abroncsát.

A rendőrök július 30-án, röviddel éjfél után Szekszárdon igazoltatták egy Renault Clio utasait, akik épp kerékcseréhez készülődtek. Mint kiderült, az autó mellett lévő pótkerék egy közelben álló, azonos típusú kocsiról származik, amelyet egész egyszerűen leszereltek, hogy a defektes kereküket lecserélhessék - írta a police.hu.

A kocsi ellenőrzése során megállapították a járőrök, hogy a Renault-on lévő rendszám egy másik autóhoz tartozik.

Fotó: police.hu

Az igazoltatott 37 éves faddi férfi elmondta, az autót ő vezette, tankolni akart Szekszárdon, de közben megpadkázta az autót, defektet kapott, ezért kellett kereket cserélni. A férfi elismerte, hogy ivott, mielőtt autóba ült és jogosítványa sincs. Mivel a szonda pozitív értéket mutatott, előállították mintavételre, majd a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, egyedi azonosítójel meghamisításának bűntette miatt.

A bűncselekmények miatt többfajta eljárás is indul a férfi ellen. Az ittas vezetés miatt büntető feljelentést tettek ellene, az engedély nélküli vezetés, illetve a kerék ellopása miatt pedig szabálysértési eljárást kezdeményeztek.

2022. augusztus 04. 18:05
A szerdán eltűnt két hetes csecsemőt holtan találták meg Nagydorog határában.
Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta...
Szolgálatot teljesítő készenléti rendőrök és három helyi összefogásának, valamint a gyors újraélesztésnek köszönhető...
Elfogták azt a férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozott egy idős férfinak Kőbányán az Üllői úti felüljáró közel...
A Tisza párt elnöke Balatonfenyvesen arról beszélt, hogy szerinte 30-40 százalékos a visszaesés a Balaton körüli ven...
Újabb ukrán támadás. Néhány nap alatt a harmadik. A szállítás leállt – írta közösségi oldalán a Fidesz-KDNP kommunik...
A béke irányába tett erőfeszítéseket és a Trump elnök által kezdeményezett tárgyalási folyamatot folytatni kell - ír...
Halálos baleset történt csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Rohodnál.