
Kigyulladt egy asztalosműhely Gyulán, 900 négyzetméter áll lángokban - Videó
Gyomorforgató „csomagot” hagytak a debreceni járókelőknek a Petőfi téri játszótéren. Egy arra sétáló hétfőn délelőtt készített fotót a helyszínen, majd töltötte fel egy helyi Facebook-csoportba.
A város meglehetősenforgalmas részén lévő egyik padon és még az alatt is fekália hevert, ami kínzó sanyargatással érhetett fel szinte valamennyi érzékszerv számára.
Inkább nem kommentálnám...
– fűzte hozzá nyilvánvaló felháborodottsággal a kép megosztója.

Fotó: Debrecenben hallottam Facebook-csoport
A hozzászólók közül többen is egy hajléktalanra gyanakodnak, mint elkövetőre.
Néhányan csalódottan vették tudomásul, hogy egyesek milyen gusztustalan állapotokat tudnak előidézni az egyébként közkedvelt Petőfi téren, egy anyuka pedig elárulta, hogy bár kisfiának eddig tetszett a játszótér, így már inkább elkerülik.

Kigyulladt egy asztalosműhely Gyulán, 900 négyzetméter áll lángokban - Videó

Cetlire írt telefonszámot hagytak egy meghúzott autón Szolnokon, a telefont nem a tettes vette fel

Hajszálon múlt a motorostragédia Zircnél - Videó

Halálos vonatgázolás Pincehelynél, elkerülhetetlen volt a tragédia

Billiárddákóval verte agyon saját húgát egy férfi Ecsegen

Felborult egy csónak a Dunán – civilek is küzdöttek az egyik utas életéért

Megpróbált megszökni egy rab Veszprémben

Utolsó pillanatban mentette ki a kocsiját a lángoló garázsból Zagyvarékason

Kamerafelvétel leleplezte le az utcán szemetelő fiatalokat Esztergomban

Egy játékbaba vonalkódjával próbált spórolni, de lebukott

A saját iskolájukba jelentettek bombariadót Budapesten

Saját traktorja ölt meg egy férfit Mőcsénynél