
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A színész hosszas betegséget követően december 27-én halt meg covid fertőzés következtében. Roland már nyár óta küzdött mellhártyagyulladással, gége- és kétoldali tüdőgyulladással, majd a koronavírust is elkapta, ami miatt intenzív osztályra, majd műtüdőre került.
A színész egy közeli hozzátartozója elmondta a Blikk-nek, hogy a tragédia előtt Roland megtalálta a szerelmet, akivel már össze is költöztek, sőt a színész megkérte a civil szférából származó nő kezét is.
„Nem akarták még felvállalni a kapcsolatukat, mert Roland attól tartott, ha kitudódna, talán rámenne a kapcsolatuk. De mindent megtalált ebben a lányban, amit keresett. Olyan társat akart mindig, aki megérti, és akivel tud tervezni” - mesélte a Blikknek Tóth Zita, Damu Roland unokatestvére.
Azt is elárulta, hogy Damu megkérte a nő kezét, aki igent mondott. „Közösen tervezték a jövőt, s ha nem történik ez a tragédia, talán ő lett volna az, akivel Rolandnak sikerül majd a boldogság végre. Karácsonykor anyuékhoz akartak menni együtt, de erre már nem került sor. A lány mindenesetre azóta is támogatja anyut, sokszor ott van nála. Érthető módon nagyon megrázta őt Roland halála, ezért nem akar még a nyilvánosság elé lépni" – nyilatkozta a színész rokona.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen