Dakota mentett meg egy nőt Richárdtól, bilincsben a pomázi szexuális ragadozó – Fotók

A férfi elmenekült, de nem messze onnan Dakota leterítette. 

Egy nő kiáltásaira lett figyelmes egy kutyasétáltató pár augusztus 27-én este Pomázon – számolt be a police.hu.

Nem akarom, hagyj békén, nem akarom!

– szűrődött ki egy erdős-bokros területről. A járókelők elindultak a hangok irányába, és egy hiányos öltözetű nőt, valamint egy fölé hajló félmeztelen férfit pillantottak meg. Egyikük lefotózta a támadót, mielőtt még meglépett volna, majd továbbította a rendőrségnek.

Három rendőr egy kutyával, Dakotával a helyszínre indult, és míg két egyenruhás az áldozattal maradt, társuk az állattal a menekülő után indult.


Szinte házról házra mutogatták a percekkel korábban készült fényképet, mígnem egy Határ úti padnál feltűnt egy mintás nadrágos férfi, aki nem engedelmeskedett a rendőr utasításainak. Ekkor Dakota beavatkozott, és a földre kényszerítette B. Richárdot, aki másodpercek múlva már bilincsben hasalt.

Enyém leszel!

– harsogta a férfi a gyanú szerint, majd áldozatát a bokorba lökte. Ezután levetkőztette a nőt, és megerőszakolta. Bár a férfi mindezt tagadta, elismerte, hogy korábban annyit ivott, amitől „estek ki dolgok”.

Szexuális erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat ellene eljárást a rendőrség.

2023. szeptember 05. 09:39
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Egy szegedi nő éppen a vihart filmezte, amikor a kamerája előtt lerepült az egyetem egész teteje. A döbbenetes felvé...
family
Gördeszkabemutató és egy bohóc szórakoztatta a gyerekeket Karcagon. A városban az új gördeszkapálya és játszótér áta...
Továbbra sem tudnak jelölteket állítani Magyar Péterék, ez derült ki a Tisza Párt nagykanizsai kongresszusán. A párt...
Elítélték azt a férfit, aki Debrecenben áthajtott egy út szélén fekvő férfin majd segítségnyújtás nélkül tovább ment...