
Időjárás-jelentés: Ez vár ránk április utolsó napjaiban
Szerdán délelőtt egy Opel okozott balesetet Kőszegnél, melynek következtében két másik autó is csúnyán összetört – írta a 112 Emergency Press Hírügynökség.
A szerencsétlenség a 87-es főúton történt, a gokart pálya behajtójának közelében, ahol három kocsi karambolozott egymással.
Információk szerint egy Opel tartott Kőszeg felé, amikor eddig ismeretlen okból áttért a szembesávba, ahol érintőlegesen ütközött egy Szombathely irányába, szabályosan közlekedő BMW-vel.
A vétlen sofőr ugyanis próbált kitérni az Opel elől, így sikerült elkerülnie a frontális karambolt, de a BMW futóműve megrongálódott és átsodródott a menetirány szerinti bal oldalra, ahol egymásba csapódtak egy Mercedessel. Az ütközés következtében járművek az árokban kötöttek ki.
Elsődleges értesülések alapján mindhárom autó sofőrjét - két férfit és egy nőt – könnyebb sérülésekkel szállították kórházba.
A mentés és a helyszínelés idejére a teljes utat lezárták, mint kiderült, az Opel téli gumikkal közlekedett.

Időjárás-jelentés: Ez vár ránk április utolsó napjaiban

Dráma egy etyeki óvodában, azonnal cselekedni kellett

Rejtélyes rakomány akadt el Hatvannál, kamionnal érkezett

Veszélyre figyelmeztetnek hazánkban, sokakat érint

Magyarországot északnyugatról érték el először a csernobili robbanásból származó radioaktív anyagok

Világszintű hőség jöhet: már nyáron berobbanhat az El Niño

Mentőhelikoptert riasztottak egy fuldokló újszülötthöz

Azbesztszennyeződés Szombathelyen és Kőszegen, Celldömölk is közleményt adott ki

Az iráni háború miatt a gyógyszerek ára is brutálisan emelkedhet

Megint többet fizetnénk a benzinkutakon, ha nem lenne védett ár

Nagy erőkkel vonult ki a TEK és a rendőrség a XI. kerületbe

Drágább lesz nyáron a repülőjegy, ha egyáltalán felszáll a gép