
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Augusztus 8-án este a főváros XX. kerületében, Pesterzsébeten este háromnegyed 9 magasságában egy utcán sétáló férfi hangos kutyaugatásra lett figyelmes, ami feltehetőleg zavarta. A járókelő odalépett a kerítéshez és azon benyúlva többször megszúrta a németjuhászt. Az állatot súlyos sérülésekkel gazdája a legközelebbi állatorvoshoz vitte, ahol szerencsére sikerült elállítani a vérzést.
A történtekkor készült felvételeken jól látszik, hogy egy másik kutyát is megpróbált ugyanezzel a módszerrel megsebesíteni, de végül tovább állt.
A rendőrség nyomozást indított az ügyben, majd csütörtökön elfogták az 58 éves elkövetőt, Cs. Józsefet, aki kihallgatása során mindent beismert, majd hozzátette, hogy megbánta tettét. A pesterzsébeti rendőrök előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására – írta meg a police.hu.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen