
Túlpörgette a ménest a Váci úton, a Mustang a tetején állt meg
Tavaly július 16-án, a Tatabányáról induló vonaton egy nő a mosdó előtti helyek egyikén foglalt helyet, amikor a két jegyvizsgáló odalépett hozzá, és kérték tőle az érvényes menetjegyét. Ezzel a nő azonban nem rendelkezett, de többszöri felszólítás után átadott az egyik férfinak egy korábbi utazásról kiállított menetjegyet, amit a jegyvizsgáló természetesen észrevett, és közölte a nővel, hogy vagy pótdíjat fizet, vagy pedig megszakítja utazását. A potyautas azonban dühös lett,és a férfira támadt, jobb kézzel, tenyérrel, bal arcfelén, majd az alkarján, fején megütötte, letépte ellenfele nyakkendőjét, leszakította a kalauz kulcsot, és a táskájába is belerúgott, majd a másik jegyvizsgálót is megütötte egyszer az állán.
A Tatabányai Járási Ügyészség a vádiratban arra tett indítványt a napokban, hogy a Tatabányai Járásbíróság a nővel szemben végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztést szabjon ki, a próbaidőre rendelje el a pártfogó felügyeletét, valamint jelentkezzen közfoglalkoztatásra, és vegyen részt szociális készségfejlesztő tréningen – olvasható az ügyészség hivatalos oldalán.

Túlpörgette a ménest a Váci úton, a Mustang a tetején állt meg

Különös meglepetést rejtegetett egy zuglói Kinder-tojás

Kiemelt razzia kezdődik az utakon

Videón, ahogy tüzet okád egy kémény a kazincbarcikai éjszakában

27 évesen meghalt Soltész Gréta

Elítélték a kegyetlen magyar gyilkost Ausztriában

Holttestet találtak Szegeden, rejtélyes tragédia rázta meg a helyieket

Szennyezettség miatt vonták ki a népszerű márka tápszereit a forgalomból

Szürke hétvége a küszöbön: Változékony napok előtt állunk

Egressy Mátyás eltűnése: Elkeserítő hír érkezett

Egyetlen figyelmetlen mozdulat okozott maradandó fogyatékosságot egy gyömrői kocsmában

Péntektől kézbesítik a februári dupla és a 14. havi nyugdíj első negyedét