
Újabb fordulat az ecsegi testvérgyilkosság ügyében, megszólalt a rendőrség
Egy 53 éves Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei nő nehezen viselte, hogy férje egy másik nővel van, ezért bosszút forralt. 2021 szeptemberében az újdonsült partner házánál, egy sövény mögé rejtőzve várta, hogy akcióba léphessen.
Végül férje a nővel kocsival megérkezett a lakáshoz, majd a férfi kiszállt, és a csomagtartóból egy biciklit vett ki. Ez alatt felesége kirontott a búvóhelyéről, odarohant az autóhoz, majd szidni kezdte a benne ülő nőt, aki ijedtében bezárta az ajtót, és a vezetőoldalon szállt ki.

A fotó illusztráció: police.hu
A feldühödött asszony ekkor férjével kezdett heves vitába, de mikor meglátta, hogy a szerető már nincs a kocsiban, a nála lévő szatyorból előrántott egy lekváros üveget és lábszáron dobta vele. Végül a férfi választotta szét a két nőt.
A befőttesüveggel eltalált nő 8 napon belül gyógyuló zúzódásos sérüléseket szenvedett, támadója ellen garázdaság és könnyű testi sértés miatt emelt vádat az ügyészség, és indítványozta, hogy tárgyalás mellőzésével bocsássák próbára – áll az ügyészség hétfői közleményében.

Újabb fordulat az ecsegi testvérgyilkosság ügyében, megszólalt a rendőrség

Nem hívtak segítséget barátai, az utcán heverve halt meg egy férfi Makón

Eszeveszett tombolásba kezdett egy férfi, a sorompók sem állították meg - videóval

Viperával támadtak meg egy kocsmárost, lesben állva estek neki

Súlyosan megsérült két balesetnél segítő rendőr a 8-as úton

Tragikus tűzeset Mezőkövesden, egy ember meghalt

Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között

Digitális Állampolgár mobilalkalmazás: már a használt autók adásvételét is lehet intézni

Magánéleti okokból lehetett öngyilkos a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltje

Budapesten rendezik meg az 1. Patrióta Nagygyűlést március 23-án

Sokk a benzinkutaknál: szerdától a lélektani határt is átlépte a drágulás – ennyit kell fizetni a védett ár nélkül

Holtan találtak egy testvérpárt Sajókazán, borzalmas tragédia történt szerda hajnalban