Csuklyás fantomok tűntek fel Mezőberényben, rettegnek a helyiek

Úgy tűnik, a banda egyre ijesztőbben viselkedik, a rendőrséget viszont egyelőre senki sem értesítette.

Hátborzongató élményéről mesélt egy közösségi médiás csoportban egy mezőberényi fiatal. A férfi hazafelé sétált, amikor egy sötétített ablakú, fehér Opel megállt mellette. Elmondása szerint a kocsit vezető szakállas férfi és a mögötte ülő nő is csuklyát viselt – idézte az áldozatot szerdán a Beol.hu.

A sofőr egy házszám iránt érdeklődött, de a fiatal azt válaszolta, hogy nem tudja, merre található, a különös idegen azonban tovább kérdezősködött, és arra is kíváncsi volt, hogy odavalósi-e a férfi. Ő azonban továbbment, az autó pedig megállt.

Fotó: Mezőberény Város Önkormányzata / Facebook

Ezt követően a hátul ülő nő előreadott valamit a vezetőnek, és ismét bevágtak a gyalogos elé, ekkor már cigit kértek. Ezen a ponton már nem bírta türtőztetni magát a járókelő, és melegebb éghajlatra küldte a fantomokat. A kocsi ezután ismét megállt, majd már csak akkor kezdett gyorsítani, amikor a fiatal hazaért.

A Békés vármegyei rendőrség tájékoztatása szerint nem érkezett bejelentés hozzájuk hasonló esetről, de kérik, ha bárki veszélyben érzi magát, hívja a 112-t.

A bejegyzés alatt hozzászólás formájában egy férfi jelezte, hogy az eset sajnos nem egyedi, ugyanis korábban ő is találkozott a gyanús bandával, amelynek egyik tagja akkor még símaszkot is húzott.

2025. március 27. 08:58
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
időjárás-jelentés, 2025. szeptember 9., kedd
Gyerekként intézetbe került, később rövid ideig az utcán is élt, gúnyolták az iskolában. Sokan csak úgy ismerik Bagi...
family
Ön mire költené a pénzét, ha megütné a hatos lottó főnyereményét? Van, aki luxusautóról, van, aki úszómedencés házró...
family
Demeter Richárd és Kerényi Virág divattervezők ismét meghódították a Budapest Central European Fashion Week nézőinek...
family