Csúcson a BÉT Részvényfutam: kiemelkedő számokat hozott az idei játék

Újabb rekordokat döntött a BÉT Részvényfutam. A tőzsdejátékot a Budapesti Értéktőzsde és a Pénziránytű Alapítvány együttműködésében, immár kilencedik alkalommal rendezték meg. A négy héten át tartó versenyen ezúttal közel 2 400 játékos szállt ringbe, több mint 40 ezer megbízást kezdeményezve. A legkedveltebb részvényeknek az OTP Bank mellett az AutoWallis és a 4iG bizonyultak. A tanulók versenyét a Pápai SZC Acsády Ignác Technikum és Szakképző Iskola versenyzője nyerte 28,77 százalékos hozamával, míg a tanárok között a Csongrádi Batsányi János Gimnázium és Kollégium oktatója végzett az élen, 8,9 százalékos hozamot elérve.

A Budapesti Értéktőzsde és a Pénziránytű Alapítvány együttműködése közel egy évtizede tekinthető a hazai pénzügyi edukáció zászlóshajójának, amelynek segítségével középiskolások mellett 7-8. osztályos diákok, valamint tanáraik és szüleik is összemérhetik tőzsdei ismereteiket, és kipróbálhatják befektetési érzéküket. A játék célja a tőzsde működésével, a befektetési lehetőségekkel és a tudatos megtakarítás alapú öngondoskodással kapcsolatos ismeretterjesztés.

A játékosok március 4. és 28. között, 18 kereskedési napon keresztül tőzsdézhettek, kétmillió forint értékű virtuális tőkével gazdálkodva. A kereskedést a BÉT Prémium kategóriájú részvénypapírokkal bonyolíthatták le a részvevők.

Az idei versenyen az indulók száma elérte a tavalyi rekordév szintjét: közel 2.400 tőzsdecápa regisztrált, akik összesen 40.234 kötést bonyolítottak a négy kereskedési hét során, ebből 38.148 megbízást eredményesen. A versenyzők minden nap három kérdésből álló kvízt is kitölthettek, amelyekért plusz pontokat kaphattak. Az extra feladatokat igen nagy számban oldották meg.

A versenyen az OTP Bank részvényei voltak a legkelendőbbek, az összes megbízás 9,2 százalékát tették ki. Némi meglepetésre a második-harmadik helyen nem további blue chipeket találunk, hanem két mid-cap társaságot, az AutoWallist és a 4iG-t, amelyek részvényeire 3.557, illetve 2.660 megbízás érkezett. Negyedikként a MOL futott be, az ötödik helyen pedig az ANY részvényei zártak.

A legeredményesebb, legnagyobb hozamot elért játékosok értékes nyereményekkel gazdagodtak. Az első helyezett díja egy Lenovo táblagép volt, míg a második és a harmadik helyezettek Huawei okosórát és JBL fülhallgatót vihettek haza. Ezenfelül minden versenyhét lezárásakor egy-egy TRUST vezetéknélküli okostelefon-töltőre tehettek szert a legjelentősebb portfólióbővülést megvalósító résztvevők.


Külön elismerésben részesültek a legaktívabb mentorok is: rangsortól függetlenül, a három legtöbb diákot regisztráló tanár 100.000 forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodott. A Pénziránytű iskolahálózati tag iskolából érkező versenyzők szintén értékes díjakat nyerhettek: a 7-8. osztályos és a középiskolás mezőny legeredményesebb 3-3 diákja és összesen 3 tanár fejenként 60 ezer forintos műszaki vásárlási utalványban részesült, míg a legaktívabb négy oktatási intézmény 150 ezer forint értékű műszaki vásárlási utalványra tehetett szert. A legtöbb diákot aktivizáló – azaz legtöbb aktív versenyzőt regisztrált – Pénziránytű iskolahálózati tagok egyenként 20 extra aktivitáspontot szerezhettek a Kiemelt Pénziránytű Iskola versenyben.

A BÉT Részvényfutamról

Az összesen 18 kereskedési napot felölelő játék a 7-8. osztályos és a középiskolás diákokat, valamint tanáraikat és szüleiket szólítja meg. A játék időtartama alatt a BÉT Prémium kategóriájában jegyzett 21 részvénnyel valós idejű árfolyamok mellett, 2 millió forintos virtuális tőke segítségével tudnak kereskedni a játékosok, ezenfelül a napi három kvíz kérdésekre adott helyes válaszokkal is növelhetik profitjukat.

2024. április 08. 15:29
Két hét után meghalt az izraeli kisfiú, akinek az édesanyját brutális merényletben meggyilkolták
Kéthetes korában elhunyt a merényletben meggyilkolt várandós nő császármetszéssel súlyos állapotban világra hozott k...
Megérkeztek az utolsó képek a parajdi sóbányáról – így már sohasem láthatjuk
A sóbányát pénteken teljesen elöntötte a víz.
Indiában többen meghaltak egy petárdagyárban bekövetkezett robbanásban
Robbanás történt az észak-indiai Pandzsáb állam egy petárdákat gyártó üzemében, legkevesebb öten meghaltak, és több ...
Orbán Viktor: Ukrajna uniós tagsága pénzügyi tragédia lenne
Ukrajna európai uniós tagsága pénzügyi tragédiával, gazdasági öngyilkossággal érne fel - részletezte az MTI, a minis...
Figyelmeztet a miniszterelnök: az online csalások nyolcvan százaléka ukrán gyökerű Magyarországon
Egyre több magyar esik áldozatául az ukrán hátterű online csalásoknak.
Tények teljes adás, 2025. május 30., péntek
MEGDÖBBENTŐ - Kamaszok vertek össze egy középkorú férfit Móron viccből, az áldozat két nappal később hatalmas kínok ...
Mokka Eszterrel!
Nem szokatlan neki a hajnali kelés, sőt egyenesen azt mondta, hogy élvezi is. Ráadásul azért teszi mindezt, hogy Önö...
family
Mi segíthet akkor?
Vannak helyzetek, történések egy nő életében, amikor jól jöhet, ha előrehozzák vagy kicsit késleltetik a ciklusukat,...
family
Ha megindul a víz, nekünk végünk van!
Már az utolsó utáni órában vannak. Sírnak a bányászok és az ott élők is zokognak, de már nem a munkájukat, hanem az ...
family
Denevérfülű rókakölykök a sztárok
Denevérfülű rókák születtek a Tennessee-i állatkertben, az Egyesült Államokban.

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.