
Egy bátor utas védte meg a kislányt egy miskolci villamoson
A verekedő útközben meglátta egy haragosát, ezért megállt, kiszállt és rátámadt, a kocsit az út közepén hagyta. A verekedőket később egy nő is és egy másik férfi próbálta szétválasztani.
A helyiek szerint gyakoriak a hasonló esetek Miskolc belvárosában, pár napja egy idős ember fegyverrel fenyegetőzött egy buszmegállóban.
Egy másik felvétel hétfőn készült szintén Miskolcon, amikor egy 65 éves férfi fegyverrel a kezében fenyegetőzött. Az egyik villamosmegállóban fogta rá a pisztolyt, majd lőtt a 36 éves férfi irányába, aki előzőleg rátámadt a barátjára.
Sörözés után verekedtek, elítélték őket
Összeverekedett két részeg vendég egy tatabányai söröző teraszán, erről is videó készült. Ütötték, rúgták egymást, majd egyikük a földre szorította a másikat, és fojtogatta is, a férfi súlyosan megsérült. A vita azzal indult, hogy a megvert vendég sértegetni kezdte a másik társaságot, akik egy közeli asztalnál ültek, egyikük felállt és ezután egymásnak estek. Mindkét verekedőt elítélték, környékbeliek szerint az a férfi, aki az egészet kezdte, rendszeresen kötekedik mindenkivel.

Egy bátor utas védte meg a kislányt egy miskolci villamoson

Élőben közvetítette a lakástüzet, és még beszólt a mentősnek is

Halálra verték az ünnepeltet Monoron a névnapi buliban

14 millió forintot tankoltak el fél év alatt a cég pénzén Kiskunhalason

Nekicsapódott a fénysorompónak, majd felborult egy kocsi Hódmezővásárhelyen

Fékezés nélkül csapódott a kamion rakományába Kunszentmártonnál - Videóval

Többen megsérültek, tűz ütött ki Csepelen

Gabonatároló tetejéről zuhant le egy férfi Hevesnél, nem élte túl

Rejtélyes horror: Holttestet találtak egy debreceni panelház tárolójában

Egy nőre bukkantak a járdán Ercsiben, drámai esetről érkezett a hír

Mi történt valójában a kalandparkban? - Döntő fordulat jöhet a karateedző büntetőperében

Lövések is dördültek, kivonult a TEK Baranyába