Csontvázra bukkant egy kavicsokat gyűjtő család a Bakonyban - Fotók

Váratlan fordulatot vett a családi program.

A váratlan felfedezést a pénzesgyőri Simoncsics Gábor és családja tette, amikor nemrégiben kavicsok után kutattak a Gerence alacsony vízű medrében – írta meg a VEOL.

Ám a keresés közben lapos kövek helyett csontok akadtak a férfi kezébe. Ekkor azonnal körülnézett, hogy honnan származhatnak a darabok, majd a partfalban meglátta egy nagytestű állat maradványait.

Gábor ezt követően összegyűjtött pár csontot, majd a zirci, Bakonyi Természettudományi Múzeum felé vette az irányt.

Ott egy paleontológiával, földtannal foglalkozó tudósnak adta át a leleteket, ám a szakember sem tudta beazonosítani a kort és a fajt.

Így a lelkes férfi később lekaszálta a közeli területet, ahol közösségi régészetet szervezett. A napokban el is kezdődött a leletmentő ásatás, melyhez az érdeklődők folyamatosan csatlakoztak.

Eddig gyerekek, felnőttek egyaránt kivették részüket a munkából, így mindannyian bővítették ismereteiket. A feltárást felülről kezdték, vízszintes szelvény nyitásával, ezáltal lehetségessé vált a leletek pontos dokumentálása.


Már ráleltek egy csigolyacsontra is, sőt a felszíntől számított egy méteres mélységben megtalálták a csontvázat, melynek szerencsére nagyon sok eleme megmaradt, annak ellenére, hogy korábban víz borította.

Az állatot végül egy előkerült teljes patacsontnak köszönhetően sikerült azonosítani, így egyértelművé vált, hogy egy lóról van szó.

Mivel a csontok törékeny állapotban vannak, így csak azokat a darabokat emelték ki, amik akadályozták a továbbhaladást.

A csontváz többi részét a helyszínen hagyták. Egy régésztechnikus egy-kétszáz évesnél is idősebbre becsülte a maradványokat.

A munka folytatását és a későbbi rekonstrukciót szakember segíti majd.

2023. május 20. 14:19
Rengeteg fotelszakértőt szült Suhajda Szilárd tragédiája, Pintér László üzent a bírálóknak
A hegymászó szakújságíró a hétfői Mokkában világossá tette, először tájékozódniuk kellene azoknak, akik Suhajda Szil...
Karóval szétverte, majd megfojtotta a terhes nőt a nyírkátai rém - videóval
A 34 éves asszony a férfi kisbabájával volt állapotos. A gyilkos a felismerhetetlenségig szétverte az áldozat fejét.
Méteres lángokkal égett egy kocsi a 8-as főúton, durva videó érkezett
Az utasok mindenüket hátrahagyva menekültek.
Izomautóval ölt egy részeg fiatal nő Kiskunhalasnál - videóval
Többször is próbálták újraéleszteni a férfit, de nem sikerült.
Csontokat találtak a veszprémi patak medrében - Fotók
Kirándulók bukkantak a csontvázra Veszprémben.
Mi is szoktunk veszekedni!
Akár veszélyes is lehet egy párkapcsolatra, ha a szerelmeseknek még a munkahelye is azonos. Nem minden párnak való u...
Figyelem, ki ismeri?
Ki ő, ki ismeri? Teszik fel a kérdéseket egymásnak az emberek. A közösségi médiában is futótűzként terjedt a hír az ...
6 évig élt együtt anyja holttestével, hogy havonta felvehesse a nyugdíját
Eljárás indult a férfi ellen.
A király él!
A fiatalok is tele torokból éneklik a Király számait, amik most reneszánszukat élik. Zámbó Jimmy nimbuszát testvérei...
Kitört a kommentháború
Kitört a kommentháború a magyar hegymászó tragikus halálával kapcsolatban. Mindez azután történt, hogy feladta Suhaj...
Mindössze 17 évesen világbajnok lett Márton Luana
Szijjártó Péter: Magyarország a nyugat-balkáni békében érdekelt
Ezért halhatott meg Suhajda Szilárd a Mount Everesten
A Fradi női csapata is útban van a bajnoki cím felé
Egyre inkább eldurvul a vita Zámbó Krisztián és Peter Srámek között