Csongrád-Csanád megyét is elérte a madárinfluenza

Csongrád-Csanád megyében is magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma két lúdtelep állatainál - közölte a Nébih hétfőn honlapján.

Szentesen egy több mint 8300 törzsludat számláló állományban a megemelkedett elhullás és az idegrendszeri tünetek hívták fel az állattartó figyelmét a madárinfluenza esetleges megjelenésére. Hasonlóképpen jelentkezett a betegség egy Sándorfalván lévő, mintegy 2200 egyedből álló tömőlúd-állományban is. A Nébih laboratóriuma mindkét helyen a vírus H5N1 altípusának jelenlétét igazolta.

Az állategészségügyi szakemberek az érintett állományok felszámolását már a fertőzés gyanúja alapján megtették. A két gazdaság körül a szakemberek kijelölték a három kilométeres sugarú védőkörzetet, valamint a megfigyelési körzetet. Ezenkívül továbbra is érvényesek Csongrád-Csanád megye korlátozással nem érintett területein a szárnyasok technológiai mozgatására vonatkozó szigorítások.


A madárinfluenza-járványhelyzet változásával a Nébih életbe léptette a módosított laboratóriumi mintakezelési rendet. Eszerint a megrendelők által személyesen behozott mintáknál még aznap megtörténik a PCR-vizsgálat és az eredményközlés, amennyiben a vizsgálati minták legkésőbb 10 óráig beérkeznek a Nébih állategészségügyi diagnosztikai laboratóriumába. A vágóhidaknak minden délelőttre tervezett vágás esetén az állatok mintáit előző nap 10 óráig el kell juttatni a Nébih-hez. A mintaszállító gépjárművel behozott minták esetében a beérkezés másnapján zajlik a PCR-vizsgálat és az eredményközlés - áll a közleményben.

MTI

2022. november 07. 16:16
Ideiglenes kitelepítéseket rendeltek el a helyi hatóságok az egyesült államokbeli Észak-Karolinához tartozó több szi...
A klímaváltozás miatt annyira visszahúzódott az észak-olaszországi Lombardiában fekvő egyik legnagyobb gleccser, a V...
Semmit nem tett Karácsony Gergely a budapesti lakhatási válság enyhítéséért – fogalmazott Szentkirályi Alexandra, ak...
Magyar Péter közölte, hogy nem Orbán Viktor akar békét, hanem Ursula. Nem szabad kánikulában annyit a napon lenni – ...
Újabb adással jelentkezett a Harcosok órája, amelyben Kovács Zoltán és Menczer Tamás voltak a műsorvezető Német Balá...
Rendőrnek adta ki magát egy csaló és a mesterséges intelligencia segítségével három millió forintot csalt ki egy idő...
Féltékenységből támadt, majd külföldre menekült az a férfi, aki hasba szúrta egyik ismerősét vadászkéssel egy tatabá...
Azonosították és elfogták a rendőrök a férfit, aki szétvert egy vonatot Újszászon, több mint 50 millió forintos kárt...
Brutálisan megverte a feleségét egy férfi, mert a nő el akart válni tőle. Éppen azért akarta elhagyni, mert rendszer...
Motoros gázolt el kis híján egy férfit a Nagykőrösi úton Budapesten. Az esetről videó készült. A kamerás kocsi megál...