Csodafű: ajándékba szánta a teafüveket, ám kiderült, hogy drogot tartalmaznak

40 kilogramm kábítószer gyanús anyagot foglaltak le tőle, érvelése nem győzte meg a rendőröket.

A november 19-én A Liszt Ferenc Repülőtéren landoló ugandai járatról szállt le az a brit állampolgárságú szomáliai férfi, akinek csomag- és ruházatátvizsgálása során a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai 37,77 kilogramm kábítószergyanús anyagot találtak. A gyorsteszt amfetamint mutatott ki az ellenőrzött növényekben, emiatt a férfit NAV pénzügyőrei átadták a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság nyomozóinak.

A kihallgatás során a 46 éves szomáliai férfi azt állította a zöld leveles-száras növényeket rokonlátogatása során, egy ugandai piacon vásárolta kétkilogrammos kiszerelésben, amiket családjának és barátainak szánt. Hangsúlyozta, hogy Afrikában ez gyógynövénynek számít, teaként fogyasztják, de előfordul az is, hogy a szárát rágják.

A logikus érvelés ellenére a férfit letartóztatásba helyezték, így egyelőre rács mögött várhatja a hatóságok döntését - írta meg a police.hu.

 

Fotó:Facebook/NAV

2021. november 24. 08:34
A kényszersorozás áldozata lett. A TV2 riportere most megtálalta Beregszászon a sírját. Szívszorító képeket készítet...
A miniszterelnök péntek reggel beszámolt a legfrissebb kormányzati döntésekről, de beszélt arról is, hogy az ukrán t...
Taxinak csapódott egy sofőr péntek hajnalban Budapesten, a Blaha Lujza téren.
Hivatalos személy elleni erőszak és minősített könnyű testi sértés bűntette miatt indított nyomozást a Debreceni Reg...
Hogy fér meg egymás mellett a játszósarok, az ugrálóvár és egy világhírű festő? A BOK-csarnokban mindezt könnyedén m...
family
Felborult hajók, eltört árbócok, kieső hajóslegendák, de egy lélegzetelállító rekord is született csütörtökön Európa...
family
Achilles-ín szakadás? Gipsz? Műtét? Palik László úgy érezte, nem hagyhatja cserben kollégáit, egy sérüléssel vitte v...
family
A borongós időjárás ellenére is felforrósodott a levegő Karcagon. A hazai szépségversenyek pápája, Fásy Ádám 2024 ut...
family
ÖSSZEOMLOTT - Megerőszakolt egy 14 éves lányt egy bolgár férfi Dunakeszin. A lovardában fagyizni hívta a lányt, végü...