
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Majka felesége hosszú bejegyzésben fejtette ki csalódottságát arról, hogy ismét elkapta a koronavírust. Éppen családjával készült a szilveszteri bulira, mikor megtudta, hogy beteg, így hozzátartozóitól elzárva volt kénytelen eltölteni az év utolsó napját és ünnepelni az újévet.
"Igen, lett időm erre a posztra, és az elkövetkező napokban is lesz időm, csak épp nem úgy, ahogyan azt elterveztem, szerettem volna! Szobafogságra lettem ítélve! Egyedül vagyok egy szobában, miközben a családom tagjai itt vannak a házban!" – írta bejegyzésében. Hajnin kívül szerencsére más nem kapta el a vírust.
„Drága covid úr/hölgy! Egy évvel ezelőtt már jártál nálunk, amikor is igen mély nyomokat hagytál bennünk! Reméltem, hogy többet nem találkozunk, mivel akkor keményen megküzdöttünk, és az oltásokkal is felvettük a harcot ellened! Te mégis itt vagy, és bár margódra legyen írva, most nem vagy annyira kemény legény, és eddig a kiscsaládom többi tagját is békén hagytad, mégis meg kell, hogy kérjelek szépen alázattal, HÚZZAFRANCBA innen tőlem is!”
Hajnalka állapotáról és tüneteinek mértékéről nem számolt be bejegyzésében.
A címlapfotó: Instagram.com/@majoroshajnalka

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen