
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Az eset 2020. május 27-én történt Kunszentmártonban, amikor egy csákánnyal és egy ablakkeret darabbal úgy fejbevertek egy férfit az egyik családi házban, hogy koponyasérülése miatt haladéktalanul meg kellett műteni – derült ki a Szolnoki Törvényszék csütörtöki közleményéből.
Csupán a szerencsének köszönhetően nem következett be végzetes tragédia.
A férfiakat most egy előkészítő ülés és 7 tárgyalás után ítélte el a bíróság társtettesként elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt.
Míg a 29 éves férfit3 év 6 hónap börtönre ítélték és 4 évre eltiltották a közügyektől, addig bűntársa, a 38 éves testvére4 év 6 hónap börtönbüntetést, 5 év közügyektől eltiltást kapott.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Az ítélet nem jogerős. Míg az ügyészség a vádlottak terhére, súlyosításért, szabadságvesztés büntetésük és közügyektől eltiltásuk tartamának lényeges felemelése miatt fellebbezett, addig a testvérpár védői a kiszabott büntetés enyhítése érdekében jelentettek be fellebbezést.
Így az ügy másodfokon, a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen