
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Annyira részeg volt, hogy nem emlékszik semmire. Ezt mondta a tárgyaláson a minap az a férfi, aki egy konyhakéssel próbálta megölni ismerősét Győrben, még tavaly nyáron. A brutális támadás egy helyi kocsmában történt, ahol a férfi törzsvendég volt. A késelés napján együtt ivott régi ismerőseivel, de egyikükkel összeveszett a tökéletes rétes receptjén. Erről most egy tanú mesélt a tárgyaláson.
„Milyen lisztből kell, hogyan kell. Gyúrni, nem gyúrni, nyújtani” – mondta.
A férfi ezután agresszívan kiabálni kezdett az ismerősével. Dühében otthagyta a társát, majd felment a borozó feletti lakásába. Mivel nem tudott megnyugodni, magához vett egy konyhakést, majd visszament a borozóba és hangosan megfenyegette az ismerősét.
Ezután megindult a késsel, majd a fülétől egészen a légcsövéig átvágta ismerőse torkát. Ezután leült az egyik székre és végignézte, ahogy a férfi a földre zuhan. A sérültet a többi vendég látta el, amíg a mentők megérkeztek.
Az áldozat azonban magát hibáztatja a sérülés miatt. Szerinte ugyanis a szúrás nem volt szándékos, de mivel ő védekezett, így ismerőse eltalálta.
A férfi akár meg is halhatott volna a szúrástól, ha a mentők nem látják el időben. A vádlott most azt állította, nem tudja felidézni a támadást, mert nagyon részeg volt.
„Arra emlékszek, hogy ott álltam a kerekasztalnál, ahol szoktam lenni, meg a vér, és hogy valaki jajgat” – vallotta.
Az ügy így további tanúk meghallgatásával folytatódik.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen