
A mentősök elmondják, komoly veszélyei vannak a hidegnek, kihűlésnek
Az incidens kedden 18 óra 30 perc körül történt Kaliforniában a Victor Valley Mall bevásárlóközpontban, amikor is egy bolttulajdonos két bolti tolvajt üldözött ki az üzletéből. Rájuk lőtt, azonban eltévesztette a célpontot, így helyettük a kislányt találta el.
Szerdán frissített sajtóközleményében a rendőrség azt közölte, hogy a gyanúsítottat Marqel Cockrellt, a Victor Valley Mall bevásárlóközpontban található Sole Addicts cipőbolt társtulajdonosát azonosították és elfogták. Bár a hatóságok az esetet követően azonnal kiürítették és átkutatták a bevásárlóközpontot, nem találták meg a gyanúsítottat. A 20 éves Cockrell elmenekült a helyszínről, azonban később, este 21 óra körül autójában fogták el a nevadai rendőrök.
A 9 éves lányt, Ava-t, a lövöldözés után a helyi kórházba szállították, két lőtt sebe és eltört karja miatt. A körülményekhez képest jól van. Édesanyja, Natalie Moraga a történések után azt mondta, hogy egy gyerek sem érdemli ezt meg, ő csak azért járt a bevásárlóközpontban, hogy képeket készítsen a húsvéti nyuszival.
Cockrellt a Clark megyei börtönben helyezték el gyilkossági kísérlet miatt, de 1 millió dollár óvadék ellenében szabadlábon védekezhet.
Az üzlet másik társtulajdonosa az Instagramon szerdán bejelentette, hogy az üzletet bezárják, és elégtételt kér a kislány számára, hiszen megérdemli.
„Én 100 százalékban veled vagyok Ava, te egy erős kislány vagy!” - írta jókívánságai és bíztató szavai mellett posztjában.
Címlapfotó: Shutterstock

A mentősök elmondják, komoly veszélyei vannak a hidegnek, kihűlésnek

Tankok lepték el Miskolc utcáit, vörös kód lépett életbe

Drámai életmentés volt Tanakajdon, szerencsére időben érkezett a segítség

A Rétközi-tó nádasában találtak meg egy eltűnt férfit, szinte anyaszült meztelenül hevert a hóban

Rendkívüli hideg jön: Hétvégén sem kegyelmez az időjárás

Dermesztő hideg, vastag hótakaró - de egy szempontból aranyat ér

A pénztárcájukkal szavaztak a magyarok: kiderült, melyik volt Magyarország kedvenc autója 2025-ben

Váratlan döntés a felsőoktatásban, Hankó Balázs megszólalt

Norvégiában fogtak el egy magyar szökevényt, videón a hazahozatala

Novemberben is kirobbanó formát mutatott a hazai turizmus, 8 százalékkal több vendég érkezett hazánkba

Megcsonkítottak egy templomot Hevesben, döbbenetes videó látott napvilágot

Másodfokú riasztást adtak ki, mutatjuk, mi vár ránk