
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Börtönbe küldené az ügyészség azt az 52 éves ámokfutó autóst, aki száguldozása közben majdnem elgázolt két rendőrt Tapolcán. A férfi részeg volt és rengeteg autót összetört, a rendőrök élete centiken múlt, erről videó is készült. Az ügyészség most emberölés kísérlete, közúti veszélyeztetés, rongálás és cserbenhagyás miatt emelt vádat a sofőr ellen. Akár hét és fél évre is a börtönbe kerülhet.
Az 52 éves sofőr jogosítvány nélkül vezetett, többek életét is veszélyeztette.
Az egyik összetört autó tulajdonosa nyilatkozott a Tényeknek. Elmondta, hogy pár hónappal az ütközés előtt vásárolta a kocsit.
„Észrevettük, hogy belénk jöttek, utána akartunk menni, hogy szóljunk neki, már majdnem mellé értünk, amikor ránk húzta a kormányt és megint nekiütközött az autónknak és nagy sebességgel elhajtott” – mesélte.
Az ámokfutás akkor kezdődött, amikor egy őt előző autónak neki ment. Autóját a másik kocsira kormányozta, ezért mindkét autó a vízelvezető árokba hajtott.
A baleset után a rendőrök a helyszínen elvették a jogosítványát, azonban ezután is egy kisteherautóval száguldozott Tapolcán. Egy szemből érkező autónak oldalról nekiment. Egy zebránál egy ott várakozó autóval is ütközött. Majd tovább száguldozott Monostorapáti felé. Útközben egy záróvonalat átlépve megint koccant egy autóval. Majd visszaért arra a helyszínre, ahol még reggel az árokba csapódott és majdnem elütötte az ott helyszínelő rendőröket.
Az ügyészség emberölés kísérlete, közúti veszélyeztetés, rongálás és cserbenhagyás miatt emelt vádat a szabálytalankodó sofőr ellen.
Ha elítélik, halmazati büntetésként hét és fél évre is börtönbe kerülhet az ámokfutó.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen