
Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján
Szombaton 8 óra 45 perckor Kaposváron a helyi autóbusz-pályaudvaron egy férfi ordibálni kezdett egy buszsofőrrel, aki a kollégájával beszélgetett. A szidalmazást követően egy alkalommal nagy erővel meg is lökte a járművezetőt. A körzeti megbízottak az agresszív utast elfogták és a Kaposvári Rendőrkapitányságra állították elő – közölte a rendőrség.
A nyomozók a helyi lakost közfeladatot ellátó személy elleni erőszak elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. H. Béla a vallomása során elismerte a bűncselekmény elkövetését, és tettét azzal magyarázta, hogy felbosszantotta a sofőr, amiért –véleménye szerint – a beszélgetés miatt nem indult időben a járata.
A címlapfotó illusztráció (police.hu)

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján

Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK

Ne egye meg senki - kedvelt rágcsát hívtak vissza a boltokból

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!

Három balesetet is okozott a mezítláb menekülő részeg cserbenhagyó

Biciklist gázoltak halálra Kecelnél, két autó ütközött

Tragédiában halt meg egy nő Szenteste hajnalán Hajdúszováton

Egy öt kilogrammos harcsa utazott egy budapesti villamoson

Van, ahol van esély a fehér karácsonyra Magyarországon

Aknafedő alatt ért véget az ózdi tolvaj karrierje

Üldözés közben gázolt halálra egy biciklist egy drogos ámokfutó Győrnél

Holttestet talált Tokajnál egy kiránduló