
Újabb fordulat az ecsegi testvérgyilkosság ügyében, megszólalt a rendőrség
Bíróság elé kell állnia annak a veszprémi sofőrnek, aki február 2-án összeveszett egy másik autóssal, majd büntetésből megelőzte, és állóra fékezte előtte az autóját – közölte a Veszprém Vármegyei Főügyészség.
A vádirat szerint röviddel azután, hogy a 20 éves férfi Veszprém belvárosában autójával a buszpályaudvarral szemközti útra kanyarodott, egy közlekedési szituáció miatt összetűzésbe került az előtte haladó kocsi sofőrjével. A fiatal ekkor gyorsan megelőzte a járművet, majd annak érdekében, hogy a konfliktust megbosszulja, hirtelen állóra fékezte az autóját. A mögötte érkező sofőr már nem tudott időben megállni, így nekiütközött a váratlanul megálló autónak. A baleset során a sértett kocsijában közel 100 ezer forintos kár keletkezett.
Az ügyészség a vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével büntetővégzés meghozatalát és abban felfüggesztett börtönbüntetés, valamint járművezetéstől eltiltás kiszabását, továbbá a 290 ezer forintos bűnügyi költség megfizetésére kötelezést is indítványozta a Veszprémi Járásbíróságnak.

Újabb fordulat az ecsegi testvérgyilkosság ügyében, megszólalt a rendőrség

Nem hívtak segítséget barátai, az utcán heverve halt meg egy férfi Makón

Eszeveszett tombolásba kezdett egy férfi, a sorompók sem állították meg - videóval

Viperával támadtak meg egy kocsmárost, lesben állva estek neki

Súlyosan megsérült két balesetnél segítő rendőr a 8-as úton

Tragikus tűzeset Mezőkövesden, egy ember meghalt

Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között

Digitális Állampolgár mobilalkalmazás: már a használt autók adásvételét is lehet intézni

Magánéleti okokból lehetett öngyilkos a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltje

Budapesten rendezik meg az 1. Patrióta Nagygyűlést március 23-án

Sokk a benzinkutaknál: szerdától a lélektani határt is átlépte a drágulás – ennyit kell fizetni a védett ár nélkül

Holtan találtak egy testvérpárt Sajókazán, borzalmas tragédia történt szerda hajnalban