
Karácsonyi tragédia Szentlőrincen: süteménnyel a kezében halt meg egy férfi
Egy kút mélyéről hoztak fel a kutató-mentők egy holttestet Cegléden egy tanyán a minap, az asszonyt a bűntársai ölték meg, miután összevesztek egymással. A 69 éves nő és a társai ingatlancsalásokból gazdagodtak meg. Az áldozat volt az egyik stróman.
Elszámolási vita támadt a csoport tagjai között, aminek tragikus vége lett. Az ügyletek után járó fizetséget az egyik személy, stróman nem tartotta elegendőnek és ezt szóvá is tette, melynek következtében két társa megölte őt
– mondta Suszter Tamás ezredes.
Az asszonyt egy férfi és egy nőtársa fojtotta meg, őket a napokban gyanúsították meg a gyilkossággal.
A nő rengeteg ingatlancsalási ügyben volt érintett, egy idő után viszont valószínűleg beleszólt abba, hogy a társai mit, hogyan csinálnak.
Mindkét elkövető tagadja a bűncselekmény elkövetését, azonban nekünk olyan erős bizonyítékaink állnak rendelkezésre, hogy számomra nincs sok kétség afelől, hogy ez az ügy véget fog érni
– tette hozzá Suszter Tamás.
A bűnbanda az elmúlt években 17 Balaton-parti és Budapest környéki ingatlant adtak el, ráadásul praktizáló ügyvédek és banki-földhivatali ügyintézők is segítették őket.
Mindezt a tulajdonosok beleegyezése és tudta nélkül, hamis ajándékozási vagy adás-vételi szerződések felhasználásával.
A rendőrök hónapok óta nyomoznak az ingatlancsalási ügyben. Eddig 21 gyanúsítottat hallgattak ki, 6-an pedig már letartóztatásban vannak. Eközben derült ki, hogy a szervezet egyik tagját megölték. Információink szerint a csoport tagjai közül egyébként többen is beismerő vallomást tettek, a csalók viszont egymásra mutogatnak, mindenki magát próbálja menteni.

Karácsonyi tragédia Szentlőrincen: süteménnyel a kezében halt meg egy férfi

Döbbenetes videó: Egy óriás andalgott Jobbágyi utcáin

Csodálatos képek: Fehérbe borult magyar vidéket fotóztak karácsonykor

Rendőrök és a TEK is kivonult szenteste délutánján a rácalmási temetőbe, drámába torkollott az ünnep a településen

Szörnyű tragédia történt szenteste Algyőn, kék fény villant fel karácsonyi világítás helyett

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján

Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK

Ne egye meg senki - kedvelt rágcsát hívtak vissza a boltokból

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!

Három balesetet is okozott a mezítláb menekülő részeg cserbenhagyó

Biciklist gázoltak halálra Kecelnél, két autó ütközött

Tragédiában halt meg egy nő Szenteste hajnalán Hajdúszováton