
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Éppen egy ház felújításán dolgozott egy Pest vármegyei településen egy férfi, mikor megpillantott az épület előtt egy sétáló apácát 2022. május 31-én délután. Gyorsan szóba is elegyedett a nővérrel, bemutatkozott neki, és megjegyezte, már máskor is látta arrafelé.
Szépségéért és fiatalságáért is dicséretekkel halmozta el, és mikor a nő már indulni készült, elé állt a munkás, és felajánlotta testi jellegű szolgálatait. Ezt hallva az apáca eliszkolt a helyszínről, ám feljelentést nem tett.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Ugyanezen a házon dolgozott a férfi november 30-án délután is, ekkor egy kislány sétált el az udvar előtt. A gyereknek már korábban megtetszett az épület új, különleges festése, ezért odament, hogy megmondja a munkásnak.
A férfi megkérdezte a kislánytól, hány éves, ám hiába derült ki számára, hogy 14 év alatti, szexuális ajánlatot tett neki. A gyerek ott akarta hagyni, ám a pedofil megragadta a karját, végül mégis kiszabadult, és el tudott futni.
A budaörsi rendőrök feljelentés alapján kezdtek nyomozni, és a férfit rövid időn belül azonosították. A Pest Vármegyei Főügyészség eredménytelen rábírással elkövetett szexuális visszaélés miatt emelt vádat vele szemben.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen