
Halálos lakástűz Kiskunfélegyházán, egy idős nő az áldozat
Csütörtök éjjel 3 férfi tartott hazafelé egy szórakozóhelyről, ekkor történt a tragédia. A 36 éves Jason De Belen és másik két társa a London nyugati részén található Westbourne Park metróállomástól nem messze szálltak be az autóba, majd szemtanúk szerint a közeli hídnál vesztették el az irányítást az jármű felett, ami először a vaskorlátnak csapódott, majd mintegy 90 km/h-s sebességgel vágódott neki egy többlakásos társasháznak.
Ezután a kocsi egy tűzgolyóhoz hasonlóan óriási lángokkal égni kezdett, a környékbeliek pedig hiába rohantak, hogy segítsenek a bajbajutottaknak, esélyük sem volt az izzó autó közelébe férkőzni. A kiérkező tűzoltók mintegy 20 percig igyekeztek megfékezni a lángokat, de a három bent rekedt utas életét már nem sikerült megmenteni.
Az egyetlen eddig azonosított áldozat Jason De Belen, aki állítólag azon a szórakozóhelyen dolgozott, ahová a másik két áldozat betért, és valószínűleg csak kedvességből ajánlottak fel neki egy fuvart hazáig – írta meg a Daily Mail.
A tragédia helyszínén három gyertyát helyeztek el, de a környékbeliek még mindig értetlenül és sokkosan állnak a történtek előtt.

Fotó: dailymail.co.uk

Halálos lakástűz Kiskunfélegyházán, egy idős nő az áldozat

Teltház és diadal: 2–0-val jutott nyolcaddöntőbe az FTC, jön a Braga!

Elaludt vezetés közben az M5-ösön, az egyik utasa meghalt

Levideózta a betörést és az elkövetőt egy nő Nagykanizsán

Hihetetlen, mit művelt egy taxis a kőér utcai vasúti átjárónál

Halálra szúrta feleségét egy férfi Győrnél, majd feladta magát

MÁV-vezérigazgató: elindult a rendszeres teherforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon

Mutánst fogtak a Balatonból - Fotó

Lángra kapott egy kamion fülkéje az M5-ösön - Fotóval

Csak a lélekjelenléten múlt: újabb durva videók az utakról

Lángba borult egy budapesti vendéglátóhely, többszázan menekültek

Egy bátor utas védte meg a kislányt egy miskolci villamoson