Bukott a milliomos magyar drogbanda, még bérgyilkost is felbérelt vezérük

Befejezte a miskolci rendőrség azzal a drogkereskedő bűnhálózattal kapcsolatos nyomozást, amiben összesen 13 személyt hallgattak ki gyanúsítottként. A külföldről beszerzett, több mint kétmillió euró értékű kábítószert Soprontól Szegedig az ország különböző pontjain árusították. Az ügy iratait a napokban küldték meg a nyomozók a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészségnek.

A miskolci nyomozók még 2020 végén kezdtek nyomozásba egy drogkereskedő csapattal szemben. Első körben 2021 januárjában két férfit, a kecskeméti F. Krisztiánt és a budapesti G. Károlyt fogták el, majd 2022 októberében három budapesti lakost, P. Csabát, V. Szabolcsot és H. Tamást. Később pedig még nyolc gyanúsítottat – közölte a rendőrség.

A nyomozás során kiderült, a csapat hierarchikus és konspirált módon működött. A tagok egymással egy titkosított platformon keresztül tartották a kapcsolatot. Ezen applikáción belül azonban nyíltan beszéltek egymással, teljes mértékben bízva annak titkosságában és a hatóságok előtti rejtve maradásában. A különböző típusú kábítószerekre – amiket Szerbiából, Ausztriából és Németországból hoztak Magyarországra – egymás között általában szlenggel utaltak.

A marihuánát kilogrammonként 2500, az amfetamint 1500, a kokaint 38 ezer euróért, míg az amfetaminolaj literenként 1900 euró volt. Ezeket a drogokat aztán később felütötték koffeinnel, glutaminnal vagy benzokainnal a minél nagyobb haszon érdekében. Így a külföldről behozott több mint 600 kilo droggal annak többszörösét tudta keresni az F. Krisztián által irányított bűnbanda.


A nála tartott kutatásnál a rendőrök jelentős mennyiségű kokaint, annak felütéséhez használt anyagokat, fóliázógépet és vákuumfóliákat, valamint egy éles, Mod 70 típusú pisztolyt is találtak, illetve több mint 13 millió forintot. A szervezetben alatta álló tagoktól is foglaltak le a nyomozók kábítószert, mobiltelefonokat, nagy értékű autót, illetve több mint egymillió forintot.

A közel egy évig hierarchikusan működött szervezet vezető pozíciójú tagjait kábítószer-kereskedelem, míg az alsóbb szinteken lévő embereket kábítószer birtoklása miatt hallgatták ki gyanúsítottént a nyomozók.


A kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó bűnbanda által használt titkosított platform elemzése során azonban még egy súlyosabb bűncselekményre is fény derült. Ezen az applikáción keresztül ugyanis F. Krisztián felbérelt egy férfit, hogy megölesse egyik ismerősét. Így a kábítószer-kereskedelmen túl emberölés előkészülete miatt is gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók, illetve a pisztoly miatt lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés miatt.

Ő, illetve három társa – P. Csaba, V. Szabolcs és H. Tamás – letartóztatásban várja ügye folytatását, míg G. Károly bűnügyi felügyelet alatt áll. Az ügyben szereplő további nyolc gyanúsított szabadlábon védekezik.

Az ügy aktáit a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség részére továbbították a nyomozók vádemelési javaslattal. Így a bűnhálózat ügyében rövidesen ítélet születhet.

Fotók: police.hu

2023. július 01. 11:10
Két hongkongi repülőtéri biztonsági alkalmazott meghalt hétfőn kora reggel, miután egy Dubajból érkező teherszállító...
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
SEMMIRE SEM EMLÉKSZEM...- Rajtunk keresztül üzen Sallai Nóra. A Jóban Rosszban egykori színésznője egy évvel a bales...
family
Erre várt az ország hónapokon át és most végre elérkezett a nagy pillanat! Felcsendül a jól ismert dallam és újra fe...
family
A színpadon minden ragyog, a show pörög, de mi történik a kulisszák mögött? Minden eddiginél nagyobb fokozatra kapcs...
family
SOKKOLÓ - A zebrán gázoltak el egy nőt Fóton, videón a drámai jelenet. Az idős sofőr még csak nem is fékezett, az ál...
Hét perc alatt rabolták ki a Louvre-t. Eltűntek Napóleon ékszerei. Vasárnap reggel három csuklyás férfi jutott be a ...
family