
Most érkezett: Meghalt Zalavári Bálint
A vádirat szerint a többszörösen büntetett előéletű férfi tavaly szeptemberben egy kiskunhalasi csárdából jött kifelé, amikor egy régi konfliktus miatt összeszólalkozott az ismerősével. A vita hevében egymásnak estek és dulakodni kezdtek. Ennek eredményeként a sértett válla úgy kificamodott, hogy 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett - számolt be róla a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.
A sebesült férfi megpróbált távozni a helyszínről, de az agresszív ismerőse felkapott egy kétméteres lécet és utánament, miközben azt kiabálta, hogy megöli. Miután utolérte, a léccel a sértett felé szúrt akit a száján talált el, ami erősen vérezni kezdett. Végül a férfi egy közeli boltba menekült, ahol segítséget kért. A szúrás miatt 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérülése keletkezett a férfinak.
A más ügyben letartóztatásban lévő agresszort a Kiskunhalasi Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettén kívül súlyos testi sértés bűntettével is vádolja. Az ügyész végrehajtandó börtön, valamint közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta vele szemben.
A vádlott a bűncselekményeket három felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el, ezért az ügyész indítványozta ezek végrehajtásának elrendelését is. A vádlott bűnösségéről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.
A címlapfotó illusztráció.

Most érkezett: Meghalt Zalavári Bálint

Hazatértek a magyar katonák Bagdadból

Csütörtökön térnek haza a magyar katonák az iráni háborús térségből

Halálos kamionbaleset történt Törökszentmiklósnál

Rákkeltő anyaggal szennyezett terméket hívnak vissza a boltokból

Újabb fordulat az ecsegi testvérgyilkosság ügyében, megszólalt a rendőrség

Nem hívtak segítséget barátai, az utcán heverve halt meg egy férfi Makón

Eszeveszett tombolásba kezdett egy férfi, a sorompók sem állították meg - videóval

Viperával támadtak meg egy kocsmárost, lesben állva estek neki

Súlyosan megsérült két balesetnél segítő rendőr a 8-as úton

Tragikus tűzeset Mezőkövesden, egy ember meghalt

Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között