
A nyílt utcán műtöttek meg egy szíven szúrt férfit
Kis híján halálra vert egy miskolci férfit a korábban a Debrecenben és a Ferencvárosban is, jelenleg a Honvédban futballozó Kundrák Norbert és családja – árulta el az áldozat a Blikknek.
Szabó Krisztián elmondása alapján a Kundrák család az otthonukhoz közel üzemeltetett egy kis cukrászdát, a férfi még vásárolt is náluk, azonban soha nem beszéltek, Norbertről például nem is tudta, hogy labdarúgó.
2022. június 16-án Krisztián két kutyája kiszökött az utcára, és egy kicsivel arrébb álló társasághoz odaszaladtak barátkozni. A gazda papucsban és rövidnadrágban indult az állatok után, felesége, nővére, nagyobbik fia és sógora is az udvaron tartózkodott eközben.
Az egyik állat a hívásra vissza is ment, a másik pedig lefeküdt a földre, ugyanis megijedt Kundrákék stílusán. Minősíthetetlen szavakat kezdtek kiabálni többen közülük, ezért szóváltásba keveredtek.

Kundrák Norbert még a DVSC mezében (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
Amikor a kutyák tulajdonosa visszafordult, Kundrák Norbert combon rúgta, majd rokonai is rávetették magukat. Az anya lefogta a férfit, a három testvér pedig péppé verte a szomszédot: körülbelül egy perc alatt hat bordáját és arccsontját is eltörték, ami miatt később több műtétre kényszerült.
Az áldozat felesége is odaszaladt, ám az agresszív Kundrák anyuka őt is megtámadta, a földre lökte, majd azt üvöltözte, hogy „dögölj meg, rákos k*rva”.
Szabóék értesítették a rendőröket és a mentőket. Utóbbiak kórházba szállították a megvert férfit, aki az intenzív osztályra, majd a traumatológiára került.
A focistát és hozzátartozóit súlyos testi sértés és csoportosan elkövetett garázdaság miatt jogerősen elítélték. A bíróság egyiküket 1 év 6 hónap, társait 1 év 2 hónap börtönre ítélte, amit 2 év próbaidőre felfüggesztett.
Úgy vagyok vele, hogy ha egy sportoló ilyet csinált, az ne sportoljon tovább
– mondta a Blikknek Szabó Norbert, akit letaglózott a döntés.
A család azóta elköltözött onnan, a Honvéd pedig belső vizsgálatot indított játékosa ellen.
További részletek 18 órakor a Tényekben a TV2-n.

A nyílt utcán műtöttek meg egy szíven szúrt férfit

Egy telefonhívással tűnt el 17 millió egy múcsonyi nő számlájáról

Meghalt a Kölcsey iskola nyolcadikos diákja

Belőttek egy óvoda ablakán Solymáron

107-el repesztettek Salgótarjánban, 210 ezer lett a vége

Megkéseltek a nyílt utcán egy kiskorút Pécsen

Puskával förmedt kisgyerekekre egy férfi Debrecenben

Holttestet találtak a Dunában

Várni kell a csobbanásra: szokatlan fordulat a hazai fürdők életében

Döbbenet a röszkei határátkelőn, elképesztő, mi lapult a hátizsákok mélyén

Videón a döbröközi holttest kiemelése, élettársa ölte meg

Késsel fenyegetőzött a nyíregyházi vonaton egy férfi