
Népszerű bébiételről derült ki, hogy baj van vele - visszahívták a boltokból
Jelentősen emelkednek egyes közlekedési szabálysértések után a bírságok augusztustól. Szabálytalan előzésért az eddigi 39 ezer forintos büntetés 65 ezerre nő. Aki pedig jogtalanul áll mozgáskorlátozott helyre, az 156 ezer forintos bírságra számíthat, a kocsiban telefonálásért 52 ezer forintot kell majd fizetni, aki pedig megáll az autópályán, 78 ezeres csekket kap majd.

Az emelkedő bírságok híre megosztja az autósokat.
Természetesen nem örülök, neki, hogy emelkednek. De nem nagyon tudunk ez ellen mit tenni. Ha az alkalom úgy szüli én is tilosban kell, hogy megálljak
– mondta egy autós.
Egy másik hozzátette, hogy van olyan bírság, ami jó, hogy ha drágul. Mert sok közlekedő egyáltalán nem tartja be.
Egy közlekedési szakjogász szerint a drágulás arra készteti az autósokat, hogy többször is átgondolják, hogy érdemes e szabálytalankodniuk.
Az indoka ezeknek az emeléseknek minden esetben a megelőzés. A büntetés mértékének ugyanis mindig van visszatartó ereje. Hogy ha valaki például azt mérlegeli, hogy beálljon a mozgáskorlátozott helyre vagy sem
– mondta a Tényeknek Borbély Zoltán. Kiemelve, hogy az elrettentés azért fontos, mert a legtöbb balesetet a szabálytalanul közlekedő autósok okozzák.

Népszerű bébiételről derült ki, hogy baj van vele - visszahívták a boltokból

Perceken múlt az élete, összeesett egy nő az egyik budapesti uszodában

A Bloomberg is arról cikkez, hogy a MOL szárnyal Orbán Viktor washingtoni győzelme után

Sállal próbálta megfojtani feleségét, de elfáradt a biharkeresztesi férfi

Irgalmatlan balhé, dobálózás, csapkodás alakult ki egy kispesti kúton - Videóval

Hernádi Zsolt: elkerülte Magyarország az üzemanyagár-robbanást az amerikai megállapodással

Hihetetlen, hogy mivel helyettesítette a rendszámot

Meghalt egy motoros, szörnyű tragédia történt Gyomaendrődnél

Brutális késelés Borsodban, két üvegpoharat is megevett a támadó

Napokig élt édesanyja holttestével egy férfi Dunakeszinél

Őrült száguldás után halt meg a házaspár Újszilvásnál

Kigyulladt két szauna Budaörsön, 350-en menekültek ki