
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Nem akart felmenni a kötélpályára egy alsó tagozatos kisgyerek, akit ezért a csoport felügyelője brutálisan felrúgott a szolnoki kalandparkban csütörtökön. Ezt egy kamera rögzítette, a felvételén jól látszik, hogy a férfi kiveszi a sorból a fiút, majd hirtelen nagy erővel úgy megrúgta, hogy a sisakban lévő gyerek a fejére zuhant. Majd ezután otthagyta a földön fekvő fiút, aki zokogni kezdett. Úgy tudjuk, a nyaka nagyon megsérült. A többi gyerek is sokkot kapott a látványtól, egyikük édesanyja zaklatottan beszélt a történtekről.
Azt mondta nekem a kisfiam, hogy hisztizett a kisfiú, hogy ő akar a sorba jönni, és odalépett hozzá, megfogta a karját, felrúgta, és utána így odafordult hozzá és azt mondta, hogy mi van kislány vagy? sírjál, és otthagyta
- mondta a nő a Tényeknek.
Ráadásul ezután a férfi megtiltotta a táborozóknak, hogy bárkinek is elmondják a történteket.
Megfenyegette őket a buszon, hogyha beszélnek erről az esetről, akkor annak nyilván lesz valami, nem tudom mi. Most megveri őket azt nem tudom, így ezt nem mondta a Bence, csak azt, hogy mondta neki a bácsi, hogy nem mondhatnak az esetről senkinek semmit
– tette hozzá.
Kiderült, hogy a kisfiú, Roland egy jászberényi karate sportegyesület egyik tagja, az 56 éves férfi pedig aki felrúgta, az egyesület szakmai vezetője, már 35 éve.
„A példa a leghatékonyabb tanító”, ezzel a szlogennel hirdettek edzéseket.
Az edző délután egy közleményében elismerte, hogy ő rúgta fel a kisfiút.
Amit tettem minden szempontból elfogadhatatlan, szembe megy mindazzal, amit az elmúlt 35 évben képviseltem... ez nem hiba, ez létrontás
– írta.
Azóta minden oldalukat törölték már.
A brutális esetet a kalandpark dolgozói vették észre utólag, miután gyanús lett nekik a férfi viselkedése. Ezután tették meg a feljelentést a rendőrségen, akik garázdaság miatt indítottak eljárást.
Egy ügyvéd szerint az edző több év börtönbüntetést is kaphat.
Felmerülhet még akár a kiskorú veszélyeztetés vétsége is, amiért halmazati büntetésül akár 3 év szabadságvesztést is kiszabhatnak. A férfi azt is hozzátette, hogy az egyesületben lemond minden tisztségéről és segíti az igazságszolgáltatás munkáját.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen