
Őrület, hogy mikkel terhelték a segélyhívót
Az agresszív viselkedésre hajlamos férfi öt évig volt együtt az élettársával. Féltékeny természete miatt többször is szóváltásba keveredtek, sőt előfordult, hogy a férfi megverte a nőt, aki azonban a mostoha bánásmód ellenére mégsem szakított vele - olvasható a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség pénteki közleményében.
2008 májusában egy hétvégén ismét folyamatosan veszekedtek. A férfi rendkívül durván megverte a nőt, aki hiába kért segítséget, ugyanis szomszédai tartottak az erőszakos férfitól, ezért nem nyújtottak neki menedéket. A férfi tovább verte az élettársát: arcát, fejét, végtagjait és mellkasát egyaránt többször megütötte, továbbá a nyakát is megragadta. A nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy eszméletét vesztette, majd kórházba szállítását követően meghalt.
A gátlástalan férfi ugyan észlelte a nő állapotát, mégis inkább magára hagyta, és elmenekült. Külföldön kezdett új életet, családot alapított és szállodát üzemeltetett. 10 év elteltével a Dominikai Köztársaságban fogták el, majd állították hazai bíróság elé.

A törvényszék emberölés bűntettében találta bűnösnek, ezért 9 év börtönre és 9 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ügyészség a vádlott terhére, az elkövető és védője pedig a tényállás megalapozatlansága miatt, a bűncselekmény enyhébb minősítése és a büntetés mérséklése érdekében fellebbezett.
A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség az ítélőtáblához intézett indítványában rámutatott, hogy az embertelen, brutális, a sértettnek különösen súlyos testi-lelki szenvedést okozó bántalmazás közel áll a különösen kegyetlen elkövetési módhoz. Mivel a férfi emberi mivoltából kivetkőzve, a sértettet méltóságában is súlyosan alázva ölt, a fellebbviteli főügyészség álláspontja szerint a börtönbüntetés és mellékbüntetés súlyosítása egyaránt indokolt.
A fotó illusztráció.

Őrület, hogy mikkel terhelték a segélyhívót

Így vészelhetik át a kutyák és gazdijaik a szilvesztert

Újabb roham indult a boltokban, több oka is van

Razzia a Király utcában, két legyet "ütöttek" egy csapásra

Tízezernél is több esethez vonultak a mentők és tűzoltók az ünnepekkor

Halálos tűz ütött ki Üllőn, hentesek próbáltak életet menteni

Óriási autósüldözés zajlott Budapesten, újabb részletek derültek ki

Kiadták a riasztást, veszély áll a háttérben

Szétroncsolta egy 15 éves fiú kezét a petárda

Nem kegyelmez az időjárás, kemény éjszaka előtt állunk

Fülöp Attila: 101 új mentőautóval bővül az Országos Mentőszolgálat flottája 2026 elejéig

Különleges traffi mért Szegeden az ünnepekkor, így kívántak boldog karácsonyt