
Halálos tragédia Nyíregyházán, már a mentők sem tudtak segíteni
A 34 éves Travis Lamar Birkley és unokatestvére még januárban kábítószervásárlás ürügyével látogatott el egy milwaukee-i férfi lakásába, terveik szerint azonban ki akarták rabolni azt.
Amikor a helyszínre értek és véghez akarták vinni elképzelésüket, a díler felesége hazaért és azonnal le akarta állítani a rablókat. Ez azonban nem tetszett nekik, így tüzet nyitottak a párra - írta meg a Crime Online.
A lövések hangjára több lakó is figyelmes lett. Voltak, akik lementek a lakáshoz és az lett a vesztük.
A kegyetlenség összesen hat áldozatot követelt, a 44 éves Donta Williams-t, a 49 éves Michelle Williams-t, a 42 éves Charles Hardy-t, a 43 éves Donald Smith-t, a 31 éves Javoni Liddell-t és a 23 éves Caleb Jordan-t.
A nyomozók végül összekapcsolták Birkley-t a gyilkosságokkal, miután bizonyítékokat találtak a mobiltelefonján. Egy fénykép buktatta le, amelyen az egyik áldozat napszemüvegében pózol.

Fotó: Milwaukee Rendőrség
A holttesteket egy telefonos bejelentés után, január 23-án a milwaukee-i társasházban találták meg. A nyomozók viszont úgy vélik, hogy három nappal korábban ölték meg őket, ugyanis az említett fotó 20-án készült. Az áldozatok közül hármat a lakóközösség pincéjében fedeztek fel, ami Birkley szelfijének hátterében is látható. A többi holttest a többlakásos épület különböző részein hevert.
Egy szemtanú elmondta a rendőrségnek, hogy látták Lamar-t készpénzzel, fegyverekkel és kábítószerrel távozni a gyilkosság után.
A férfit elfogták, majd elismerte, hogy megölte mind a hat áldozatot az unokatestvérével kitervelt elhibázott rablás során.
Travis-t vasárnap állították először bíróság elé és amennyiben fizet, egymillió dolláróvadék ellenében szabadlábon védekezhet a következő tárgyalásig.

Halálos tragédia Nyíregyházán, már a mentők sem tudtak segíteni

Kiderült, ki halt meg a szombat éjszakai balesetben - Fotók

Halálos baleset történt a XV. kerületben, leszakadt az egyik sérült lába

Halálos tűz Komlón, egy idős férfi az áldozat

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon