
Időjárás-jelentés: Nyomasztó előrejelzés érkezett hétvégére
A vádlott és egy évvel idősebb testvére közös háztartásban éltek, viszonyuk régóta problémás volt, gyakran veszekedtek. A vádlott szoros emberi kapcsolatok hiányában kizárólag a kutyájához kötődött, az állatot tekintette társának - írták közleményükben.
2023. júliusban, egy este az erősen ittas sértett lakóházuk udvarán bántalmazta a vádlott kutyáját, majd az állatra sértő kijelentést tett. A vádlott ezen feldühödve magához vett egy keményfa husángot, és hátulról fejbe ütötte a verandán ülő testvérét, aki a földre zuhant. A férfi ezután behúzta a még életben lévő, de magatehetetlen sértettet a házba, ahol még legalább négyszer nagy erővel fejbe csapta a husánggal.
A báty az utolsó ütések okozta koponyacsonttörés és agyroncsolódás következtében vesztette életét. A vádlott a holttestet zsákba csavarta, majd az udvaron egy gödörbe tette és befedte. A házban igyekezett eltüntetni a nyomokat, a padlót felsúrolta, a testvére hollétéről érdeklődőknek valótlan történeteket adott elő.
A holttestet állampolgári bejelentés alapján egy hónappal a gyilkosság után találták meg a rendőrök. A főügyészség a férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével vádolja, amely bűncselekmény büntetési tétele 10-től 20 évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés.
A közlemény szerint a jelenleg is letartóztatásban lévő, büntetlen előéletű vádlottal szemben az ügyészség 16 év fegyházbüntetés és 10 év közügyektől eltiltás kiszabását indítványozza a Szekszárdi Törvényszéknél.
Forrás: MTI

Időjárás-jelentés: Nyomasztó előrejelzés érkezett hétvégére

Óriási, 23,6 kilogrammos szörnyet fogtak ki a Balatonból

Orbán Viktor így búcsúzott Chuck Norristól

Most érkezett: Meghalt Zalavári Bálint

Hazatértek a magyar katonák Bagdadból

Csütörtökön térnek haza a magyar katonák az iráni háborús térségből

Halálos kamionbaleset történt Törökszentmiklósnál

Rákkeltő anyaggal szennyezett terméket hívnak vissza a boltokból

Újabb fordulat az ecsegi testvérgyilkosság ügyében, megszólalt a rendőrség

Nem hívtak segítséget barátai, az utcán heverve halt meg egy férfi Makón

Eszeveszett tombolásba kezdett egy férfi, a sorompók sem állították meg - videóval

Viperával támadtak meg egy kocsmárost, lesben állva estek neki