
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A 28 éves férfi nyírábrányi otthonában támadt idős látássérült és más betegségekben is szenvedő 74 éves nagyapjára, 2021. március 21-én.
A férfi édesanyjával és nagyapjával egy háztartásban élt. A támadás napján erősen ittas állapotban érkezett haza közös otthonukba, nagyapját, aki szintén ittas volt a konyhában találta. Először pénzt kért az idős és beteg férfitól, majd amikor az nem adott neki pénzt, akkor először ordibálni kezdett vele, majd teljesen elveszítette az önuralmát és nekiesett nagyapjának. Ököllel kezdte ütni, ahol csak érte.
Végül engedett nagyapja könyörgésének, és abbahagyta az ütlegelést. Ekkor az idős férfi kimenekült a házból és a közelben élő rokonaihoz menekült, tőlük kért segítséget. Ők hívtak mentőt az összevert szépkorú férfihez, akinek a kórházba szállítása után kiderült, hogy a bántalmazás következtében az egyik bordája is eltört, továbbá fején és mellkasán zúzódásos sérüléseket szenvedett.
A kegyetlen unokát a Hajdúhadházi Rendőrkapitányság egyenruhásai őrizetbe vették, majd a Debreceni Járásbíróság elrendelte a letartóztatását.
A Debreceni Járási Ügyészség most vádat emelt a 28 éves férfi ellen a bűncselekmény elhárítására idős koránál és fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettének kísérlete és ugyanígy minősülő súlyos testi sértés bűntette miatt. A járási ügyészség a vádiratban indítványozta, hogy a járási bíróság a vádlottat ítélje fegyházbüntetésre továbbá mellékbüntetésként tiltsa el a közügyektől - olvasható a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség sajtóközleményében.
A címlapfotó illusztráció ( police.hu )

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen