
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Megbilincselt kézzel vezetőszáron vitték át a minap a magyar határon a rendőrök azt a román házaspárt, akik kegyetlenül megöltek egy idős soltvadkerti asszonyt. Szódásüveggel és baltával verték agyon a 65 éves nőt, majd kifosztották. A Soltvadkerten élők még sok év elteltével is emlékeztek a gyilkosságra, nyilatkoztak is a Tényeknek.
A gyilkosság után többszázezer forinttal visszatért a házaspár Romániába. Kegyetlen tettükért most 30 év elteltével kell felelniük. Eddig ugyanis sikeresen elbújtak a hatóságok elől.
A magyar rendőrséget végül egy hasonló, 1994-ben, a Pest vármegyei Bugyin elkövetett gyilkosság vezette nyomra, amit ugyanez a román férfi követett el. Ott is egy idős emberrel végzett, ami miatt el is ítélték 10 év börtönt kapott. A rendőrök végül elővették a soltvadkerti gyilkosság egyetlen bizonyítékát, több cigarettacsikket, amin rajta lehetett az elkövető DNS-e. Gyanújuk beigazolódott. A férfi és felesége pedig végül mindent beismert.
Most mindkettőjüket különös kegyetlenséggel, nyereségvágyból elkövetett emberöléssel vádolják.
A nő azóta letartóztatásban van, férje pedig egy másik bűncselekmény miatt még mindig börtönbüntetését tölti. A soltvadkerti gyilkosság ügyében a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni. Akár életfogytiglani börtönt is kaphatnak.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen