
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Az Eger melletti Szarvaskő község Szérűskert elnevezésű településrészén egy idős férfi éppen kiszállt az autójából, amikor hirtelen megtámadta őt két közép-ázsiai juhászkutya. A férfinak esélye sem volt a védekezésre, az egyik nagy testű állat harapásaival három helyen szilánkosra törte karját, a másik a combján és a hasán okozott súlyos sérüléseket. Az áldozatot amilyen hamar csak lehetett az egri kórházba szállították, ahol meg is operálták, és további orvosi kezelésre szorul majd.
A kutyák gazdája, M. Attilával szemben számos feljelentés történt az utóbbi években a környéken lakók részéről, akik több panaszlevélben is felhívták a polgármester, a jegyző, valamint a hatósági főállatorvos figyelmét arra, hogy a szabadon kószáló kutyák nagytestű, kifejezetten agresszív természetű állatok.
A Heves megyei bűnügyek Facebook-oldala szerint a kutyák már két évvel ezelőtt is rátámadtak egy helyi asszonyra, akinek nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket okoztak, ám ennek ellenére sem pénzbüntetést, sem egyéb szankciót nem alkalmaztak a férfival szemben, továbbá M. Attila az állatok kötelező veszettség elleni oltását sem tudta igazolni.
A címlapfotó illusztráció

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen