
Hazatértek a magyar katonák Bagdadból
A Központi Nyomozó Főügyészség közleménye szerint szeptember 10-én rongálás vétsége miatt állítottak elő egy férfit az egyik fővárosi rendőrkapitányságra. A 35 éves férfit kihallgatták, majd megszüntették a fogvatartását, ezért az előállító helyiségből az épület kijáratához akarták kísérni.
A Magyarország Ügyészsége által közzétett felvételen látható, hogy a férfi megvárta, amíg a rendőr elindul előtte a folyosón, majd hirtelen jobb kezét ökölbe szorítva, nagy erővel hátulról fejen ütötte a őt, aki ettől a földre esett. A rendőr nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatta ki a férfit, majd indítványozta letartóztatását, amelyet egy hónapra elrendeltek. A férfi büntetett előéletű, legutóbb csoportosan elkövetett rablás miatt júniusban ítélték – nem jogerősen – végrehajtandó börtönbüntetésre.
Az ügyészség álláspontja szerint továbbra is indokolt a gyanúsított vonatkozásában a legszigorúbb, személyi szabadságot érintő kényszerintézkedés fenntartása, ezért indítványozta letartóztatása meghosszabbítását.

Hazatértek a magyar katonák Bagdadból

Csütörtökön térnek haza a magyar katonák az iráni háborús térségből

Halálos kamionbaleset történt Törökszentmiklósnál

Rákkeltő anyaggal szennyezett terméket hívnak vissza a boltokból

Újabb fordulat az ecsegi testvérgyilkosság ügyében, megszólalt a rendőrség

Nem hívtak segítséget barátai, az utcán heverve halt meg egy férfi Makón

Eszeveszett tombolásba kezdett egy férfi, a sorompók sem állították meg - videóval

Viperával támadtak meg egy kocsmárost, lesben állva estek neki

Súlyosan megsérült két balesetnél segítő rendőr a 8-as úton

Tragikus tűzeset Mezőkövesden, egy ember meghalt

Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között

Digitális Állampolgár mobilalkalmazás: már a használt autók adásvételét is lehet intézni