
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
„Óriási élmény! Háromnegyed óra fárasztás után, süllőző felszereléssel, 47 kilogramm! Úszott is tovább. Jól kezdődik a horgász évad” – írta közösségi oldalán képeket is megosztva a horgász.
A Baranya Vármegyei Hírportálnak elmondta, hogy egy olyan könnyű süllőző felszereléssel sikerült kifogni a közel fél mázsás halat, amellyel maximum 5-6 kilogrammos halakat lehet csak.
Az óriási harcsát barátja segítségével sikerült a csónakba tenni, amely egy rövidke fotózás után úszhatott is tovább a folyóban.
Szaif Gézának ez a második legnagyobb hala, négy évvel ezelőtt egy 61 és fél kilós harcsát fogott ki majdnem ugyanitt.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen