
Döbbenetes dolog zajlik le Magyarország fölött, érdemes lesz az eget figyelni
Kéz és lábbilincs nélkül, szabadon távozott a bíróságról az a férfi, akit egy 1996-ban elkövetett gyilkossággal vádoltak. 28 évvel ezelőtt Gersekaráton a házában ölték meg az áldozatot, a pénzét és az ékszereit pedig elvitték. A rendőrség évtizedekig kereste a tettest, végül egy férfit gyanúsították meg, mert megtalálták a DNS-ét a nő holttestén és az ékszeres dobozon is. Ez azonban nem volt elég bizonyíték a törvényszéknek és most az ítélőtáblának sem.
Pedig a nyomozók akkor azt feltételezték, hogy a támadó betört a 84 éves asszonyhoz, megverte, megfojtotta és holttestét a kerti wc-be rejtette el és elmenekült a zsákmánnyal. A férfi azonban végig tagadta a gyilkosságot.
Az ítélőtábla sem látta bizonyítottnak a bűnösségét. A gyilkossággal vádolt férfi ugyanis azt állította, hogy az utcán felsegítette a földről az idős nőt, aki elesett, így került rá a DNs-e.
A férfi ügyvédje nagyon örült a döntésnek.
A gyilkossággal vádolt férfi nem jelent meg a tárgyaláson, ő az ügyvédjétől tudta meg, hogy most már szabad ember. Három éves letartóztatása miatt kártérítést kér majd az államtól.

Döbbenetes dolog zajlik le Magyarország fölött, érdemes lesz az eget figyelni

Brutális gyilkosság Császártöltésen, kiderült, ki az elkövető

„A f*sz kivan” – Vérlázító, ami egy nógrádi faluban történik, most már elszakadt a cérna

Sok múlhat az időjáráson vasárnap – mutatjuk, mi vár ránk a választás napján

Bizarr baleset, majd élet-halál harc Raposkán – drámai fotók készültek a helyszínen

A TV2 nagyszabású választási műsorral jelentkezik vasárnap

Összedőlt a Mecsek ikonikus kilátója, videón, ahogy a földdel válik egyenlővé

Rendkívüli közleményt adott ki a ferihegyi repülőtér, ezt minden utazónak jó tudni

Halálos iramban: Dunaújvárosi hajsza – elképesztő autós üldözést vettek videóra

Holle anyó újra akcióban: Fotókon a Borsod vármegyei havazás

Meghalt Bugár Imre

Nyilvánosságra hozták a szorosadi tragédia felvételeit, fotókon a roncs