Brutális gyilkosság történt Izsákon, elfogtak egy 23 éves fiatalt

Az áldozat a helyszínen meghalt.

Tragédiába torkollott a vita egy izsáki tanyán még augusztus 9-én. A police.hu hétfői tájékoztatása szerint egy 23 éves férfi szóváltásba keveredett 22 éves ismerősével, majd bántalmazni kezdte őt.

A román állampolgárságú áldozat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A fotó illusztráció: MTI/Lakatos Péter

A Bács-Kiskun vármegyei nyomozók a monori rendőröktől kapott információk alapján felgöngyölítették az ügyet. A napokban elfogták és őrizetbe vették a feltételezett gyilkost, majd kihallgatták, valamint kezdeményezték letartóztatását, amit a bíróság el is rendelt.

Korábbi tartalmak:

Szerencseszáma miatt gyilkolták meg a miskolci 16 éves fiatalt

Megölte, majd felgyújtotta magát - sokkoló részletek a székesfehérvári családi horrorról

2024. október 21. 11:55
Már egymillió horgász van Magyarországon
Az egymilliós számot a horgászszövetség vezetőivel együtt a magyar horgászat nagykövetei is megünnepelték.
Brüsszel a családok támogatása helyett a tömeges bevándorlást erőlteti - videóval
Hidvéghi Balázs a Facebookra feltöltött videóban elmondta, hogy Brüsszel a családok támogatása helyett a tömeges bev...
Mentők siettek egy közkedvelt túraútvonalhoz, de már nem tudtak segíteni
Sokáig küzdöttek a férfi életéért.
Megrázó baleset: Az úttestre zuhant egy elhunyt az őt szállító halottaskocsiból
A szemtanúk ereiben is megfagyott a vér.
Emberre támadt egy medve Erdélyben
A férfi a fején és végtagjain sérült meg.
Megszúrtak egy utast a Tokaj InterCity-n
Egy zavart állapotú mongol állampolgárságú férfi minden előzmény nélkül megszúrt egy jordániai utast hétfő délután a...
Meghúzta a ravaszt egy 5 éves kislány, mentő szállította kórházba
Többen is voltak a házban, amikor a lövés eldördült.
Állatkínzás? Elképesztő, amit videóra vettek az M7-esen - Videó
Láthatóan a jószágok nem viselték jól a megpróbáltatásokat.
Kocsis: A"brüsszeli tehetségkutató" nyertesei a DK és a Tisza Párt, amelyek szolgalelkűen teljesítenék a brüsszeli elvárásokat
A legújabb nemzeti konzultációról és a Magyarország szuverenitását fenyegető, brüsszeli törekvésekről is szó volt hé...
Ittas szülő támadt tanárnőkre Borsodban, elszabadultak az indulatok az iskola udvarán
Tettlegességig fajult a szóváltás.

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.

Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.