Brutális gyilkosság Csépán, még a telefonvezetéket is elvágták

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel van dolguk a hatóságoknak.

15 év fegyházat kapott az a férfi, aki társával nyereségvágyból kegyetlen módon meggyilkolt egy idős asszonyt – állt a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség csütörtöki sajtóközleményében.

Információk szerint a férfi és bűntársa úgy döntöttek, hogy egy Csépán élő 80 éves nőt kirabolnak, ha kell, erőszakkal.

A páros először terepszemlét tartott a háznál, majd egyik éjszaka, 2008 novemberében autóval tért vissza a helyszínre. Egyikük egy drótvágóval elmetszette a telefonvezetéket, hogy a sértett ne tudjon segítséget kérni.

A férfi betörte a bejárati ajtó üvegét, felhúzták a redőnyt és pénzt követeltek a nőtől, aki ezt megtagadta. A tettesek ekkor értéktárgyak után kezdtek el kutatni, közben pedig durván bántalmazták az asszonyt.

A fotó illusztráció: police.hu

Miután a páros több, pár ezer forint értékű tárgyat is eltulajdonított, elhatározták, megölik áldozatukat. Egyikük egy párnát szorított a tehetetlen nő arcába, amíg életét ki nem oltotta, majd távoztak az otthonból, a zsákmányt pedig elosztották.

A férfit társtettesként, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt 15 év fegyházbüntetésre, valamint 10 év közügyektől való eltiltásra ítélték. A beismerő vallomást tevő társa 14 év 6 hónap fegyházbüntetést és szintén 10 év közügyektől való eltiltást kapott.

A bűnösségét tagadó férfi az ítélet ellen felmentérést fellebbezett, ezért a főügyészség a döntés helybenhagyását kérte.

2024. szeptember 05. 12:25
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Egy szegedi nő éppen a vihart filmezte, amikor a kamerája előtt lerepült az egyetem egész teteje. A döbbenetes felvé...
family
Gördeszkabemutató és egy bohóc szórakoztatta a gyerekeket Karcagon. A városban az új gördeszkapálya és játszótér áta...
Továbbra sem tudnak jelölteket állítani Magyar Péterék, ez derült ki a Tisza Párt nagykanizsai kongresszusán. A párt...
Elítélték azt a férfit, aki Debrecenben áthajtott egy út szélén fekvő férfin majd segítségnyújtás nélkül tovább ment...