
Nem kegyelmez az időjárás, kemény éjszaka előtt állunk
Az ügyészség közleménye szerint a férfi 2015 januárjában házasodott össze a párjával, aki egy 7 és egy 4 éves kislányt hozott magával.
Nem sokkal később a házasoknak közös fiuk is született, az együttélés pedig felhőtlen volt. Egy ideig.
2020 őszén éles fordulatot vett a család élete. A férfi azt állítja, a kamaszodó nevelt lánya gyakori „hisztijei” és tiszteletlen beszéde idézte elő az új helyzetet.
A nevelőapa innentől hónapokon keresztül hetente többször verte mindkét lányt. Leggyakrabban a hajukat ráncigálta, illetve arcukat, tenyerüket ütötte, aminek gyakran nyoma is maradt a gyerekeken.

Fotó: illusztráció (Shutterstock)
Emiatt a gyámhatóság úgy határozott, védelmébe veszi mindhárom gyereket, a bíróság pedig távoltartási végzést rendelt el a férfi ellen, így sem a családja, sem az otthona közelébe nem mehetett.
A rendőrség a nyomozást befejezte az ügyben, a járási ügyészség két rendbeli kiskorú veszélyeztetésével és védekezésre képtelen személy elleni könnyű testi sértéssel vádolja a nevelőapát.
Gyerekekkel való foglalkozásoktól való eltiltást és felfüggesztett börtönbüntetést javasolnak vele szemben.

Nem kegyelmez az időjárás, kemény éjszaka előtt állunk

Fülöp Attila: 101 új mentőautóval bővül az Országos Mentőszolgálat flottája 2026 elejéig

Tragédia Cegléden: Nem baleset miatt rohantak a mentők

Különleges traffi mért Szegeden az ünnepekkor, így kívántak boldog karácsonyt

Lezuhant egy ember karácsonykor, mentő és tűzoltó vonult ki a budai alsó rakparthoz

Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk az év utolsó hétvégéjén

Karácsonyi tragédia Szentlőrincen: süteménnyel a kezében halt meg egy férfi

Döbbenetes videó: Egy óriás andalgott Jobbágyi utcáin

Csodálatos képek: Fehérbe borult magyar vidéket fotóztak karácsonykor

Rendőrök és a TEK is kivonult szenteste délutánján a rácalmási temetőbe, drámába torkollott az ünnep a településen

Szörnyű tragédia történt szenteste Algyőn, kék fény villant fel karácsonyi világítás helyett

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján